Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
T. Bruder Katalin: Maglódi avar sír leleteinek restaurálása
aranyozott csat, akasztóveret, vas csiholó és kés, fenőkő, vas nyílhegyek, keskeny egyélű vaskard, ezüstből kialakított kard hüvelyveretek, felkötők, markolatvég. Dr. Garam Éva a maglódi lelet számbavételekor több darab hiányát észlelte. Hiányzik az arany fülbevaló párja, legalább 10 db különböző övveret, kovakő, a kard felkötőszíjainak két kis csatja, egy szíjvég, az íj csont merevítő lemezei, a kardtok néhány ezüst verete. A találók kezén elkallódott egy „fekete agyagedény”, valamint a csontmaradványok is - ami a tudomány számára igen fontos információkat közvetített volna.2 A lelet keletkezését Dr. Garam Éva a 7. század első felére keltezi3, a leletegyüttes részletes feldolgozását most végzi.4 A tárgyak a bekerüléskor meglehetősen korrodált állapotban voltak, s anyaguk is - főként a vékony, préselt veretek esetében - átkristályosodott, törékennyé vált. (2. kép) Már az első tisztításnál - mikor a földszennyeződést távolítottuk el, semleges nedvesítő szerrel alkalmazott desztillált vízzel - feltűnt az alapanyag színe. Annyira vöröses volt, hogy vörösréz benyomását keltette, ami meglehetősen szokatlan dolog, főként avar anyag esetében. Itt kívánom megjegyezni, hogy ami nem arany - ez általában jól felismerhető fém - nem fehéres, tehát nem ezüst alapanyagú, szinte mindig bronzként kerül meghatározásra. Lehet, ha a bronzként beleltározott tárgyakat megvizsgálnánk, több olyan érdekes ötvözet anyagösszetételére derülne fény, amiből a régészek esetleg teljesen újszerű információkat nyerhetnének, következtetéseket vonhatnának le. Az övveretek anyagát megvizsgáltattuk a MTA Geokémiai Kutatóintézetében. A vizsgálatokat Tóth Mária röntgendiffrakcióval (XRD) és Nagy Géza ionsugaras analízissel (scanning, EDAX) végezte. 5. Anyagvizsgálat diagramja Diagram of material analysis. 2. Az övgarnitúra állapota a műhelybe kerüléskor The belt set in the condition in which it arrived for restoration. 76 3. Anyagvizsgálat diagramja Diagram of material analysis. 4. Anyagvizsgálat diagramja Diagram of material analysis.