Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Kovács Petronella: Gondolatok a 30 éves egyetemi tárgyrestaurátor képzés kapcsán
és módszerekkel és jól képzett szakemberekkel kell biztosítani. Fontosnak tartjuk ezt hangsúlyozni, mivel a képző- és iparművészet művi szétszakítása a 19. és 20. század művészettörténeti-művészettörténészi megnyilvánulása. „A „magas” művészet és a „díszítőművészet” elkülönítésének 19. századi ihletésű, majd a 20. század elején diadalra jutó gyakorlata kétségtelenül rokon a többi tudományban is.”31 Ma azonban már nem állíthatunk fel ilyen kategóriákat, nem tehetünk különbséget a képző- és az iparművészeti tárgyak kezelésekor, célunk azok szellemi tartalmának és történelmi dokumentum értékének megőrzése mellett a tárgyalkotó anyagok megmentése, romlásuk megállítása, késleltetése, esztétikai helyreállítása. (9. kép) Sajnos, bár a restaurátorképzés nemzetközi viszonylatban is korán megindult hazánkban és a kulturális örökség védelmét törvény szabályozza, a restaurálás, a legtöbb hivatásszerűen végzett tevékenységgel szemben ma még Magyarországon nem törvényesen védett szakterület, így sok tulajdonos fordul szakképzetlen, magukat restaurátoroknak nevező kontárokhoz, esetenként ezzel igen sok kárt okozva a műkincsállománynak. Reményeink szerint a kiállítás felhívja a megrendelők figyelmét a Magyarországon folyó restaurátorképzésre. A tárgyrestaurátorok egyetemi képzésével kapcsolatos nehézségek ellenére elmondhatjuk, hogy az elmúlt három évben mind az egyetem (egy operációs mikroszkóp, valamint a hozzá tartozó digitális fényképezőgép és a hallgatóknak a munka egyidejű megfigyelését lehetővé tévő monitor, retus- és UV lámpák vásárlásával, a papírrestaurátor műhely számára korszerű mosókádak készíttetésével), mind a múzeum (az összes helyiség kifestésével, több műhely, illetve labor bútorzatának cseréjével, valamint a korszerű előadások tartását lehetővé tevő projektor- laptop számítástechnikai eszközök beszerzésével32) nagymértékben hozzájárult az ok11. A hégeni (Románia) templom padlásán őrzött középkori festett, ácsolt ládák konzerválása. A hildesheimi Hochschule für angewandte Wissenschaft und Kunst és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak közös gyakorlata Segesváron. Conservation of the painted, timbered chests from Hégen (Romania) from the middle ages. Common practice of the students of the Hochschule für Angewandte Wissenschaft und Kunst and the Hungarian University of Fine Arts in Segesvár. 10. Mikroszkópos keresztmetszet- csiszolat vizsgálat a műszeres laborban Microscopic cross section examination in the laboratory 55