Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Kovács Petronella: Gondolatok a 30 éves egyetemi tárgyrestaurátor képzés kapcsán
tatás technikai feltételeinek javításához. Mindkét intézménynek köszönhetően sikerült minden műtermet számítógéppel ellátnunk, további két gépet a hallgatók rendelkezésére bocsátanunk és Internet hozzáférést, valamint a belső hálózatot kialakítanunk. A felsorolt fejlesztések a mindennapi munkánkban nagy előrelépést jelentettek ugyan, azonban nemigen hangzik el, de meg kell állapítanunk, továbbmegyünk minden lehetséges fórumon hirdetnünk szükséges, hogy mindez kevés. Az oktatás a 21. században nem képzelhető el további alapvető berendezések - mikroszkópok, természettudományos vizsgálatokat lehetővé tevő műszerek és azokat kezelő szakemberek, valamint a napi restaurátori gyakorlatban szükséges modern eszközök és technikák - nélkül. (10. kép) Ezt hallgatóink is látják, hiszen az elmúlt négy évben az Erasmus nemzetközi felsőoktatási program keretében külföldi egyetemekkel kötött szerződések alapján a tárgyrestaurátor hallgatók közül is egyre többen jutnak el ösztöndíjasként más országok restaurátorképző intézményeibe, vagy vesznek részt a szak által szervezett nemzetközi restaurálási programokban.33 (11-13. kép) Reményt adhat talán a fejlődéshez az az ígéret, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum rekonstrukciója során kaptunk, e szerint a tárgyrestaurátor képzést végző Műtárgyvédelmi, Módszertani és Képzési Osztály mai, szűkös helyéről a Magyar Természettudományi Múzeum megüresedő Baross utcai épületébe költözhet. Az épü13. A „Festett erdélyi szász bútorok konzerválása” Erasmus intenzív projekt keretében tett látogatás a nagyszebeni Astra Múzeum ikonrestaurátor műtermében. Visiting the icon restorer workshop of the Astra Museum Sibiu, in the frame of the „Conservation of painted Transylvanian Saxon furniture" Erasmus intensive project. 56 12. „Testen erdélyi szász bútorok konzerválasa című Erasmus intenzív projekt a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tárgy restaurátor szak szervezésében, a nagyszebeni Astra Múzeumban. A háromhetes gyakorlaton egyetemünk, valamint a hildesheimi (HAWK) a helsinki (EVTEK) és a nagyszebeni (Lucian Blaga) egyetem hallgatói vettek részt. „Conservation of painted Transylvanian Saxson furniture" Erasmus intensive project, organized by the Hungarian University of Fine Arts Object Conservation Faculty in the Astra Museum, Sibiu, Romania. On the threeweeks practice besides our students, students from Hildesheim (HAWK), Helsinki (EVTEK), and Sibiu (Lucian Blaga) universities took part.