Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Morgós András: A restaurálás története a Magyar Nemzeti Múzeumban 1960 előtt
használt. A fémeket már ekkor „galvanolyticus” módszerrel tisztította. (Sza- bolcsvármegye közönségéhez 26700-1914 K. számú tiszteletteljes jelentése Szabolcsvármegye alispánjának 130, 152. old.) Gasparetz Jósa Andrásnak, a nyíregyházi múzeum igazgatójának 1915. november 7-én írt levelében foglaltak az általa alkalmazott restaurátori eljárások és szemléletmód korszerűségére utalnak: „... La téne ízlésű kard restaurálása nagyon nehéz, de azért nem lehetetlen. A legrizikósabb a sellakkot lepreparálni róla, mivel az egész tiszta rozsda már és így tűzbe nem tehetem, s az is csak ártana, elektrolyzissel sem érnék el eredményt s így chloroformhoz kell fordulnom, utána az elmaradhatatlan kilúgozás után az itatáshoz, melyet jelen esetben, a paraffin helyett, valószínűleg cellonnal kell végeznem.” A levélből az is kitűnik, hogy Gasparetz már akkor gondolt a „megelőző konzerválásra”, ami ma kezd elterjedni a magyarországi múzeumokban. így ennek előfutára volt: „Nagyon kérném, mennyire az lehetséges, a kardokat száraz s nem túl meleg helyen tartani, azokat lehetőleg nedves, vagy izzadt kézzel meg nem fogni, nehogy a vékony conzerváló paraffin réteg leváljék s azok ismét utána rozsdásodjanak.” Restaurálás a két világháború között A két világháború között a háború gazdasági hatása és az ezt követő nagy gazdasági világválság következtében az ország kedvezőtlen gazdasági helyzete természetesen kihatott a múzeum anyagi helyzetére, ami lehetetlenné tette a restaurálás jelentős fejlesztését és a szükséges restaurátori létszám biztosítását. A nagyobb mérvű tisztítási, konzerválási munkák igénye a Magyar Nemzeti Múzeumban a kiállítás átrendezésével kapcsolatban, csak az I. világháború vége felé merült fel. A „száz éve elhanyagolt” tárgyak tisztításához kevés volt az e célra rendelkezésre álló Molnár Viktor, Kemény József és Ruck Lajos, még akkor is, ha a tisztviselők (muzeológusok) is besegítettek. Emiatt szükségessé vált új restaurátori állások létrehozása. Varjú Elemér az 1918/1919. évi költségvetés előirányzatának indoklásában a tárgyak elhanyagoltságával és egy új laboránsi állás igénylésével kapcsolatban a következőket írta (1-1918 ÉRT): „1., a korábbi időkben az osztályban konzerválási és tisztítási munkák csak igen kis mértékben történtek, aminek igen nagy értékek pusztulása (rozsda, moly, korhadás, penész, stb. által) volt a következménye. 2., mivel amióta száz éven át elhanyagolt tárgyak tisztítása megkezdődött, a tetemes költségeket a máskülönben is elégtelen gyarapítási költségekből voltunk kénytelenek fedezni, a N. Múz. gyarapodásának nem csekély kárával..” Kérte egy laboránsi (vagyis restaurátor) állás beállítását és összefoglalta az alkalmazandó restaurátorral kapcsolatos elvárásokat (1-1918 ÉRT): ....az erre az állásra kinevezett csak (itt vagy másutt) kipróbált hűségű egyén l ehet, akinek még emellett bizonyos magasabb kéziügyességgel és valamely műszerész, lakatos, szerelő vagy más jártassággal kell bírni.” 15
