Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Morgós András: A restaurálás története a Magyar Nemzeti Múzeumban 1960 előtt

1907-től Tóth József éremtári szolga a hivatali teendőkön kívül érmek tisztítását is végezte. (50-1908 ÉRT)

Az I. világháború alatt és az 1920-as években a restaurálást végzők számának növelését korlátozták a háború és a rossz gazdasági helyzet miatt a személyi-állomány létszámának a befagyasztására ill. csökkentésére hozott utasítások:

„A pénzhiánnyal párhuzamosan egyre erősebben éreztük a segédszemélyzet elégtelen voltát. 1914-ben 6 múzeumi szolgával indultunk a munkának s anyagi helyzetünk megengedte, hogy esetről-esetre kellő számú külső munkást vehessünk igénybe. 1922-ben már csak 3 altisztünk s egy napibéresünk volt, idegen munkások félfogadására pedig gondolnunk sem lehetett.” (A MNM Régiségtárának jelentése az 1922-ik évről, 56-1923 ÉRT 19. old.)

Az elképzelés szerint: „Minden tárgynak, amelyet valamely terem kiállítási anyagába beosztunk, legelőször gondos tisztításon, konzerváláson, sokszor időrabló kiigazításon kell átesni. Alig van anyagunkban olyan tárgy, amelyet korábban, ha csak felületesen is letisztítottak volna. Eltörött részek plasztilinnal, spanyolviaszkkal, vagy gonosz rozsdamarást okozó enyvvel sőt syndeticonnal voltak jól-rosszul egymáshoz tapasztva. Összehorpadt, meggörbült fémtárgyak kiegyenesítésére, korban, kivitelben össze nem illő, csak valami ügyetlen gyűjtő vagy régiségárus által egybetoldott darabok szétválasztására korábban senki sem gondolt. Igaz hogy az esztétikai eredménytől eltekintve sok érdekes felfedezésre is vezetnek. Nem egyszer kiderült a bronznak vélt (sőt ilyenül publikált) tárgyról, hogy anyaga ezüst, s az ezüstnek gondoltról, miként csak futtatott réz.” (56-1923 ÉRT)

A népvándorláskori terem kiállítási tárgyainak konzerválásával kapcsolatban Varjú a következőket írta (24. old.):

„A darabszámra igen tekintélyes anyagból alig egy tizedrész van úgy - ahogy megtisztítva és konzerválva. A tárgyak (itt csupa földből kikerült fémtárgy) ezreit borítja a rozsda, a föld s ami mindennél gonoszabb: az a lakkréteg, amellyel régebben a kiásott vastárgyakat bevonták s mely alatt a rozsda fokozott erővel folytatta romboló munkáját. Ilyen tárgyak nem ritkán egyszerű megfogásnál széthullanak; mechanikus tisztításról tehát szó sem lehet. Csak lassú, óvatos chemiai eljárással menthető meg legalább a tárgyak egy része a végpusztulástól.” (56-1923 ÉRT)

A konzerváláshoz szükséges anyagok beszerzése is nehézségekbe ütközött:

„Sokkal messzebb áll a befejezéstől nagy késő-gótikus termünk, amelynek anyagából még 3 hatalmas templomi padsort (stallumot) és öt szárnyasoltárt kell konzerválnunk és restaurálnunk. Ehhez azonban sok más anyag mellett kb, 80-100 kgm lenolaj kellene, amit megszerezni képtelenek vagyunk.” (Jelentés az 1922.-ik évről, 27-1923 ÉRT)

A személyi és anyaghiány miatt 1922-ben a tárgyak a kényszerhelyzetben tisztítatlanul kerültek a kiállításba:

„Anélkül, hogy az elhelyezett összes tárgyak a tisztításon és konzerváláson átestek volna. Ehhez nem volt elegendő munkaerőnk, amiért is elhatároztuk, hogy a megtisztítást részben a felállítás után fogjuk darabonként végrehajtani.” (Jelentés az 1922.-ik évről, 27-1923 ÉRT)

16