Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Országh Borbála: Üveghátlapfestmények restaurálási lehetőségei
ÜVEGHÁTLAPFESTMÉNYEK RESTAURÁLÁSI LEHETŐSÉGEI Országh Borbála Az üveghátlapfestmények bár Magyarországon kis számban fordulnak elő, ikonográfiájukban és technikájukban is változatosak, különleges részét képezik kulturális örökségünknek. Az átlátszó hordozó hátlapjára készített hideg festési módok és rátétek variációi a képalkotásnak olyan egyedi megoldásai, amelyek megóvása és restaurálása sajátos problémákat vet fel. Szakdolgozatomban1 és diplomamunkám2 restaurálása során a különböző konzerválási eljárásokat kutattam és próbáltam ki, kísérletet téve ennek a műtárgytípusnak legmegfelelőbb módszerek összegezésére. Az ÜVEG RAGASZTÁSA ÉS KIEGÉSZÍTÉSE A festmény hordozójának ebben a technikában egyfajta védelmi funkciója van, hiszen a szemlélő felé eső első réteget alkotja, így a lakkot helyettesíti és a környezet kártékony hatásainak egy részével szemben megóvja a festékrétegeket. A gyakran csak 2-2,5 mm vastag, festett üvegtáblák leggyakoribb károsodása a repedés vagy törés. A repedések, törések nemcsak optikailag hatnak zavaróan, de a törésfelületek súrlódása miatt az élek lekophatnak, és esetleges elcsúszásuk sérülést okozhat a felvitt festékrétegekben, fémrátétekben. A törött üvegképeknek megfelelő ragasztószer kiválasztásakor figyelembe kell venni annak öregedési és alkalmazási tulajdonságait a festékrétegekre vonatkozóan is: további melegítés nélkül kell megkötnie, és úgy kell felhordható- nak lennie, hogy a festékkel minél kisebb területen érintkezzen. A ragasztásnak olyan szilárdságot kell biztosítania egy nagyobb üvegtábla ragasztásakor is, hogy annak további megtámasztására ne legyen szükség. Törött üvegtárgyak ragasztására legelterjedtebben ma a kétkomponensű epoxigyantákat alkalmazzák, amiket kedvező tulajdonságaik tesznek alkalmassá törött üveghátlapfest101
