Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Morgós András: A restaurálás története a Magyar Nemzeti Múzeumban 1960 előtt
A MÚZEUMI RESTAURÁLÁS KEZDETEI MAGYARORSZÁGON A restaurálás terén Magyarország a múzeumi vegyészek alkalmazásában, a tárgyak anyagvizsgálatában, a kémiai restaurátor laboratórium kialakításában a nemzetközi élvonalba tartozott a 19. sz. végén és a 20. sz. elején. A két világháború között ebben a tekintetben nagy visszaesés következett be. Magyarország és Erdély vonatkozásában a múzeumi restaurálás történetével kevesen foglalkoztak. Csupán Ardos és Mirel valamint Morgós publikációi jelentek meg e témában (Ardos - Mirel 1983; Morgós 2002, 2003). A MÚZEUMI RESTAURÁLÁS KIALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON A MAGYAR NEMZETI Múzeumon kívül Fenichel Sámuel régész, restaurátor, utazó és gyűjtő2 a bukaresti Román Nemzeti Múzeum régiségtárának a segédőre volt 1889-1991 között. 1891-ben két, restaurálással foglalkozó cikket - „Tanácsok régi tárgyak ragasztására és tisztogatására, Archaeologiai Értesítő Új folyam, XI. kötet (1891) 191-192. Szerk.: Hampel József Budapest, 1891.” valamint „Rozsdás fém-régiségek” Archaeologiai Értesítő Új folyam, X. kötet (1891) 286-288. publikált. Ezek voltak az első, múzeumi tárgyak kezeléséről magyarul megjelent, nem „konyhai recepteket” tartalmazó restaurátor szakcikkek. Fenichel halála után 1907-ben a Múzeumi és Könyvtári Értesítőben újra megjelentették a „Rozsdás fém-régiségek” c. cikkét A régiségek megóvása - Fenichel Sámuel korábban publikált restaurálási eljárásainak leírása, címmel. (I. évf. (1907) 50-52.) A múzeumi restaurálás terén Magyarországon a Nemzeti Múzeum műhelyein kívül a kolozsvári (1900) és a debreceni (1937-39) restaurátor műhely felállítását kell kiemelni. Már az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME)3 1859-ben megjelent alapító közgyűlése felismerte a műtárgyak védelmének, konzerválásának a fontosságát (Az erdélyi muzeum-egylet alakító közgyűlésének jegyzőkönyve, Az Erdélyi Muze- um-Egylet Évkönyvei I. kötet 1859-1861., szerk. Brassai Sámuel, Kolozsvár, 1861.11.) A 19. század második felére jellemző, hogy a kolozsvári múzeum Érem- és Régiségtára gyűjteményének a konzerválása pénz-, hely- és szakemberhiány következtében kezdetleges módszerekkel, rossz körülmények között folyt. A gyűjtemény vezetőjének Finály Henriknek4 egyedül kellett minden munkát ellátnia. így 1880-körül a régészeti gyűjteményben őrzött tárgyak konzerválását is alkalmanként ő végezte egyéb vezetői munkái mellett esetenként „megpucolta” az ásatásból jött tárgyakat, egyes kerámiatárgyakat összeragasztott és kiegészített (Erdélyi Múzeum VII., 1880 4-5. szám, 137.). Ebben az időszakban az ásatásból előkerült régészeti leletek (feltehetőleg fémleletek) sürgős konzerválásában külső szakemberek segítettek: Dr. Orient Gyula3 gyógyszerész, orvos és dr. Pfeiffer Gyula. Tekintettel arra, hogy a gyűjteménynek laboratóriuma nem volt, ezért a munkát részben otthon végezték (Erdélyi Múzeum VII. 1880 9
