Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Morgós András: Párizs, Karthágó, Budapest : egy elmaradt nekrológ helyett
1956-ban másodszor is megnősült. Felesége, Kőhalmy Marianne, a Pázmány Péter Tudományegyetemen járt német - olasz és művészettörténet szakra, ahol 1944-ben tanári alapvizsgát tett, később az Állami Pedagógiai Főiskolán magyar nyelv és irodalom, francia nyelv szakot is végzett. 1945-ben a múzeum restaurátorműhelyében felállított ingyenkonyhán intézte az élelmiszer-kiutalásokat: itt ismerkedett meg későbbi férjével. Két gyermekük született, - Mária Emília (1957), és Győző János (1959). Az 1950-es években a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának (később osztályának) restaurátorműhelye létszámában és terjedelmében jelentősen gyarapodott, szakmai felkészültségét pedig új (helyszíni) konzerválási eljárások, és másolatkészítési módszerek emelték. Megalakult a restaurátor osztály, szükségessé vált a földből kikerült fémleletek tömeges és lehetőleg gyors konzerválása, ezek ugyanis a nagyvárosi levegőn rohamos pusztulásnak indultak. A korábbi fürdetéses, alámerítéssel végzett konzerválási eljárások igen lassúak, és a tartósság szempontjából kevésbé hatékonyak voltak. Baky Győző új eljárásokat dolgozott ki, vákuummal történő kiszárításuk, ill. konzerválóanyaggal történő telítésük alapján. Az új eljárások a mindennapi gyakorlat részévé váltak, ennek eredményeként nagy tömegű raktári anyag konzerválása, és tudományos feldolgozása vált lehetővé. A szerves anyagú tárgyak (fa, textil, bőrkötésű könyv, lepkegyűjtemény), ill. vegyes anyagú (fém és fa, mint pl. az aquincumi víziorgona) műkincsek szerves kártevőinek, és azok petéinek kiirtása, szükség esetén a lelet preventív védelme más paraméterek vagy anyagok alkalmazását tette szükségessé (a pete szétrob- bantásakor más vákuumérték kellett). Mindkettőből találmányi bejelentés lett. A gipsznegatívval, zselatinnal történő, igen körülményes másolás kiváltására PVC-ből vagy szilikonból készült, rugalmas negatív forma alkalmazásával fejlesztett ki új technológiát, amely nagyhitelességű másolatok akár sorozatszerű készítését is lehetővé tette immár.3 A következőkben fontosabb találmányaival, saját fejlesztésű segédanyagával foglalkozom részletesebben. A VÁKUUMOS-CEREZINES FÉMKONZERVÁLAS 1956. április 12.-én jelentette be a vákuumos-cerezines konzerválás néven ismertté vált szabadalmát - ”Eljárás muzeális, különösen ásatásokból származó fémtárgyak konzerválására” elnevezés alatt. A találmányt régészeti, korrodált fémtárgyak, különösen vas-, és bronztárgyak konzerválására ajánlotta. A szabadalom szerint a patinával borított fémtárgyakat először a nedvességtől kell mentesíteni hőkezeléssel. (A hőkezelés általában 120-145 °C között történik, vastárgyak számára 105-180 °C-ot, bronztárgyakhoz 105-160 °C-ot ajánlott.) A kiszárított fémtárgyakat bevonó-védőanyagot tartalmazó oldatba kell helyezni, és vákuum segítségével a tárgyban lévő légbuborékokat eltávolítani. A vákuumot megszüntetve a tárgyban a levegő helyét a konzerválóanyag foglalja el. A tárgyról a felesleges impregnálószert lecsurgatva a bevonat hűtéssel vagy az oldószer elpárologtatósával megszilárdul. Bevonó-védőanyagnak paraffint, cerezint,4 méhviaszt vagy ezek keverékét, ill. természetes vagy műgyanta lakkot, vagy ezek oldatát ajánlotta. Az eljárással a fémtárgyak tartós védelme 14
