Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Antal Mariann - Kőfalvi Vidor - Baghy László - Morgós András: Költöző kövek : a balácai mozaik áthelyezése

KOLTOZO KÖVEK A BALÁCAI MOZAIK ÁTHELYEZÉSE Antal Marianna, Kőfalvi Vidor, Baghy László, Morgós András A Magyar Nemzeti Múzeum 1925. óta büszkélkedhet a pannóniai mozaik­művészet kiemelkedő darabjával, amely a Balácapusztán feltárt római villa nagytermének padlóját díszítette. A közel 50 m2-es mozaikot a múzeum rotundájában helyezték el, miután azonban kiállítási tárgyként foglalt helyet a fogadóteremben, így a rotunda eredeti funkcióját, ti. nagyobb csoportok be­fogadását, nem tudta megfelelően ellátni. Az időszakos rendezvények lebonyo­lítása miatt fa dobogóval kellett lefedni a mozaikot, ezért az utóbbi években a múzeumlátogatók nem gyönyörködhettek látványában. Az 1998-as év hozott megoldást erre a problémára. A múzeum belső udvara alatt kialakított római lapidárium, amely a Magyar Nemzeti Múzeum reprezentatív római kori emlékeinek bemutatására jött létre, méltó helyet biztosított a balácai mozaik számára is. A vezetőség a restaurátor osztályt bízta meg a mozaik áthe­lyezésével, de a feladat szinte a múzeum összes dolgozóját megmozgatta. A mozaik történetében persze nem ez volt az első költözés. (Mozaik-történelem) Baláca forrásokban gazdag, alacsony dombvidéken fekszik a Balaton-felvidék és a Bakony találkozásánál. 1906-ban szántás közben előkerült falfestmény-töredékek indították el a 18. sz. óta ismert római telep ásatásait, amelyek a következő években lépésről lépésre, helyiségről helyiségre tárták fel a gazdag leletanyagot. Az I. épület peristyliumos (belső udvaros) lakóépület, ezt hosszú folyosó kötötte össze a II. épülettel, melyet fürdőnek tekint a kutatás. 1909-ben történt az I. és II. épület teljes feltárására: ennek során a főépület négy helyiségében találtak mozaikpadló-borítást. A két nagyobb épület körül nyolc kisebb épímény és kerítésfal maradványait találták meg. 1910-ben a 10. és a 31. helyiség mozaikpadlóját kiemelték, és Veszprémbe szállították, 1925-ben a 20. helyiség nagymozaikja a Magyar Nemzeti Múzeumba, a 8. helyiség mozaikja pedig 67

Next

/
Thumbnails
Contents