Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Kovács Petronella - Mester Éva: Üveg, ezüst, ónamalgám : velencei típusú tükrök helyreállítása
hólyagok származtak, kisebb tükröknek vagdaltatnak el. Ezek az öntöttüvegtáblák, minekelőtte tükröknek készítettnének, elébb megdörgöltetnek, metszetnek és kipalléroztatnak. ” Ekkor már 3 m magas és 1,5 m széles tükröket is tudtak önteni, azonban egy-egy ilyen darab akár 3 ezer tallérba is kerülhetett, ami húsz-harminc kiló színezüst árával volt egyenlő. A 19. században a műszaki tudományok rohamos fejlődése az üveg alapanyagának előállításában és megmunkálásában egyaránt számos újítást hozott. A század végére megindult a gépi gyártás, mely a 20. század elejétől egyre nagyobb teret nyert. Magyarországon az üveggyártás az első világháborúig kézi jellegű volt, a gépesítés csak a két világháború között indult meg.7 Az évszázadok során, a táblaüveg-készítés technológiájának folyamatos fejlődése mellett, a tükörképző fémborítás anyaga, és felhordásának technikája nem sokat változott. Egyes források szerint a megfelelően előkészített, zsírtalanított, csiszolt üveglapra eleinte ólom, majd az 1350-es évektől ónamalgám bevonatot vittek fel.8 A foncsorozást, a már említett leírás szerint, a következőképpen hajtották végre: ”Egy darab tzinlevelet (az üvegtáblánál valamivel nagyobbat) tökélletes horizontális fekvésű és jég simaságú asztalra kiterjesztenek, arra kénesőt töltenek, a’ melly a tzint feloldozván azzal belsőképen egyesül. 8.2. Szögletes tipusú velencei tükör Angular-type Venetian mirror Ekkor az üvegtábla arra vigyázva reá tétetik és hogy a ’ felóldozódott valameny- nyire híg massza ahoz jól hozza ragadjon, súlyos testtel megnyomattatik. - Húszon négy óra alatt az üvegnek borítékja a hoz hozzá száradván, a tükör szinte a’ rámába való foglaltatásig már ekkor készen van."9 Más leírások szerint a higanyrétegre vékony papírlapot helyeztek, erre fektették az üveglapot, majd a papírlapot kihúzták alóla, miközben az üveget a higanyba nyomták, majd lesúlyozták. A súlyok eltávolítása után a tükröket megdöntötték, hogy a folyadékfázisból a szükséges mennyiség elfolyhasson, elpárologhasson, és megmaradjon a szilárd és stabil amalgámréteg. Egy 18. századi angol forrás10 említést tesz arról, hogy egyes mesterek a gyorsabb száradás céljából ólmot, ónt és "markazitot” (valószínűleg bizmut vagy antimon) kevertek a higanyhoz. Több száz évig, az alapanyagok előállítása és a kivitelezés kisebb-nagyobb változása mellett, ez a higanygőz miatt 103
