Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Kovács Petronella - Mester Éva: Üveg, ezüst, ónamalgám : velencei típusú tükrök helyreállítása

igen mérgező eljárás volt a tükörkészítés egyetlen módja. Először 1843-ban állítottak elő tükröt oly módon, hogy ónamalgám helyett ezüstbevonatot alkal­maztak, az üveg hátoldalát ezüst-nitrát oldattal kenték be, melyből redukáló­szer hatására ezüst csapódott le az üvegfelületre.11 Az eleinte számos nehéz­séggel járó, és igen drága eljárást Liebig német vegyész fejlesztette tovább, aki ezüstbevonatú tükrök előállítására üveggyárat is alapított.'2 Az eljárás a 20. század elején vált általánossá. Az amalgámos és az ezüsttükör fényvisszaverésben és színben is külön­bözik egymástól. Az ónamalgám lényegesen kevesebb fényt ver vissza, színe pedig kékes, míg az ezüst enyhén sárgás árnyalatú. Az amalgámos tükrök hátoldalát csak akkor festették be, ha nedves környe­zetbe vagy hajóra szánták, az ezüstözött tükrökét viszont, korrózió elleni védelem céljából, mindig egy vagy többrétegű festéssel látják el. 13 A tükör kezdetben, igen magas ára miatt, a kivált­ságosok privilégiuma volt. Általános elterjedése csak a 18. századtól, az üveggyártás korszerűsödésével 8.3. Orom- és lábdiszes típusú velencei tükör Venetian mirror type with head and foot ornament 8.4. Ovális típusú velencei tükör Oval-type Venetian mirror kezdődött, az arisztokrácia és a nagypolgárság körében. A 19. század végére, a fennmaradt fény­képek és hagyatéki leltárok szerint, a módosabb pol­gároknál a lakás minden helyiségébe, ahol a napi használat vagy a reprezentációs igény megkövetelte, került tükör, így a hálószobába, ebédlőbe, női budoár- ba, az úri szobába, és a szalonba. A 19. század végétől az üvegipar és a tükörgyártás területén bevezetett újítások, az eljárások gépesítése lehetővé tették a tömegtermelést, a tükör egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé. Az ipari előállítás, valamint a 20. század első harmadában, jórészt a Bauhaus hatására bekövetkezett ízlésváltozás következtében, a tükrök korábban díszes keretezése egysze­rűbbé vált. A használati funkció előtérbe kerülésével a keretezést bizonyos esetekben már el is hagyták (pl. a fürdőszobatükröknél). Ezzel párhuzamosan megmaradt azonban a díszes tükrök gyártása is. A polgárság otthonait díszítő, reprezentatív, de igen törékeny tükröket a második világháború pusztításai nem kerülték el. Fokozottan vonatkozik 104

Next

/
Thumbnails
Contents