Műtárgyvédelem 27., 2000 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Papp Kinga: Restaurálástechnikai megoldások gyöngyház- és csontberakásos, valamint Boulle-műtárgyak esetén
RESTAURÁLÁSTECHNIKAI MEGOLDÁSOK GYÖNGYHÁZ- ÉS CSONTBERAKÁSOS, VALAMINT BOULLE-MŰTÁRGYAK ESETÉN Papp Kinga Összefoglalás: Rövid intarziatörténeti rész és a Boulle által alkalmazott technika leírása után a szerző rátér a különleges műtárgy-alkotórészek (intarzia) anyagismertetésére, és azt követően az előkészítés és a restaurálás mai technikai megoldásaira. Az intarziakészítés a közízlésnek és a rendelkezésre álló technikai eszközöknek megfelelően változott, fejlődött. Valószínűleg az egyszerű famozaikból alakult ki. Már az egyiptomiak az időszámításunk előtti második évezredben - fába süllyesztett betétként - nemcsak különféle fákat, hanem más anyagokat, pl. elefántcsontot, nemesfémeket is alkalmaztak egyes fatárgyak, bútorok díszítésére. A Közel-Keleten az időszámításunk előtti IV-V. században már a gyöngyházat és a bőrt is felhasználták intarzia, valamint famozaik készítésére. A Távol-Keleten is ismert volt az intarzia. A Vili. század óta készítettek Japánban teknőc-, gyöngyház-, igazgyöngy- és elefántcsont-berakásokat. Európában a XII—XIII. század idején tűnik fel ismét az intarzia. Az intarziamüvesség Itáliából svájci közvetítéssel terjedt el Tirolban, a Német államokban, Franciaországban, Németalföldön. Az intarziakészítés második virágkora XIII. Lajos (1610-1643), XIV. Lajos (1643-1715), XV. Lajos (1743-1774) uralkodására, a francia barokk és rokokó bútorstílusok idejére esik. E korszak legjelentősebb újítója Charles André Boulle (1642-1732) volt. A berakások egyik legnehezebb változatát feltalálójáról Boulle-intarziának nevezik. A kor bútorművességének eredményeit egyrészt összegezte, másrészt továbbfejlesztette. Domenico Cucci (1635-1704/05)1 és Jean Macé (műk. 1640-1660)2 olasz luxusbútor-készítők már alkalmaztak gyöngyház, elefántcsont, teknőspáncél, színesfém rátéteket, és gazdag véretekkel díszítették bútoraikat. Boulle bútordíszítésre vonatkozó technikai eljárása: • Eleinte a hazai és a színes külföldi furnérborításokat ébenfa keretbe, teknőspáncéllal borított falapba gravírozott ón- és rézberakásokkal váltotta fel. • Később ezt az eljárást tökéletesíti, gazdagítja, szaru-, ón-, csont- és gyöngyházberakásokkal. Fő újítása az volt, hogy a vékony lapokra vágott - és valószínűleg forró vasalóval megömlesztve, nagy 1-2. kép. Böulle-technikával készült teknőchéj- és rézberakásos bécsi ajtó, restaurálás előtt és után 83
