Műtárgyvédelem 27., 2000 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurátori felmérés - Harsányi Eszter - Kurovszky Zsófia - Vadnai Erika - Kriston László: Beszámoló egy thébai nemesi sír (TT 65) restaurátori felméréséről
A roncsolásmentes fototechnikai vizsgálatok után mintákat vettünk a sziklából, a habarcsokból, a vakolatokból, az alapozásokból, a pigmentekből és a szennyeződésekből, amelyek a restaurálás megtervezéséhez elengedhetetlen fizikai, kémiai és mikroszkópos vizsgálatok elvégzéséhez szükségesek. 2.2. A festőalap előkészítése és az ebből adódó problémák A sziklasírok tágas belső tereit nehéz és szisztematikus munkával, az oszlopokat körbe- faragva vájták ki. A kőzet a hegy alsóbb rétegeinél faragásra alkalmas, felfelé azonban minősége egyre gyengébb. A 65-ös sírban és környékén például gyakran változik, néhol tömör, néhol azonban papírvékony lemezekre válik szét. Sok helyen repedésekkel átszőtt, amelyek akár a 20-30 cm-es szélességet is elérhetik (5. kép). Nebamun - a sír korábbi tulajdonosa - a keresztterem keleti falára szánt dombormüveket ezért nem a sziklába, hanem vakolatba mintáztatta. Ez a vakolat szemlátomást eltér a 300 évvel később felhordottól. A repedések és a kőzet gyakori minőségváltozása következtében a sírkápolna kivájásakor sokszor nem kívánt helyekről is köbméternyi tömbök hasadhattak ki. Az így keletkezett kitöréseket és a sziklahasadékokat habarccsal vagy sárral töltötték fel, amihez néha kőtörmeléket vagy növényi rostokat, esetleg mindkettőt kevertek. Ezekbe kődarabkákat nyomkodtak, majd a fal síkjához illeszkedő, faragott kőtömböket helyeztek el, amelyek egy része még ma is eredeti helyén áll. Az illeszkedés mentén a követ borító vakolatréteg az évezredek folyamán megrepedt, körülrajzolva a kőtömbök széleit, és a geológiai mozgások következtében11 jelentős hányaduk ki is hullott eredeti helyéről. Néhányat a sír különböző pontjain megtaláltunk, de nagy részük sajnos festett felülettel együtt áldozatul esett a későbbi lakók rendszerete- tének (5. kép). A mennyezet hiányait és egyenetlenségeit - már Imiszeba korában - az oldalfalaknál használtakhoz képest könnyebb anyagokkal igyekeztek síkba hozni, de ez a törekvésük nem járt maradéktalan sikerrel. A durván kifaragott sziklát valószínűleg sárral tapasztották be, amelyhez súlyának csökkentése és térfogatának növelése érdekében - úgy tűnik - szamárürüléket kevertek. A napon száradt, nagyrészt szalmából és növényi rostokból álló szamárürülék térfogatához képest valóban könnyű, s ezért a célnak - minden bizonnyal - megfelelt, bár állványzat hiányában a mennyezeten levő darabokat nem állt módunkban közelebbről tanulmányozni. Mindenesetre a központi kútról szamárháton vizet hordó helybeliek egybehangzó véleménye szerint, a barna labdacsok egyértelműen az említett állatfajtól erednek. Állványzat nélkül is jól látható volt azonban, hogy a sártapasztás a munkát végző mester több mint 3000 éves ujjnyomait őrzi (6. kép). 5. kép. Az északi hátsó falon Imiszeba rokonainak hosszú névsora díszíti az alsó regisztert. A sárga szövegmezőkben - kolumnákban — elhalványodott feliratok az alattuk kuporgó, ünnepi öltözetben, fejükön balzsamkúppal ábrázolt személyek neveit mutatta.
