Műtárgyvédelem 26., 1997 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Újvári Mária: 18. századi viaszfeszületek
IS. SZAZAD! VIASZFESZULETEK Újvári Mária Összefoglalás: A magyarországi gyűjteményekben nem ismert tárgytípus, a viaszfeszületek restaurálásának az volt a célja, hogy kutathatóak és kiállításon bemutathatnak legyenek. A rendkívül porlékony. több darabra szétesett feszületeknek tartóvázat kellett készíteni. Az előzetes anyagvizsgálatok szerint összetételük méhviasz-karnaubaviasz keveréke, üreges öntvények. Restaurálásuk (ragasztás és kiegészítés) szintén e két anyag keverékével történt. „A ' mézet, és viaszkot (ebből Wachs), a' mint tudva lévő dolog, a ’ méhek készítik. Az ezeknek való matériát a ’ virágokról szedik és a ’ gyomraikban készítik el. ” Ezt írja Möller János 1818-ban Az Európai Manufaktúrák’ és Fábrikák Mesterség Mívcik című munkájában1. A viaszok persze ennél azért kicsit többféle szerves vegyiilctek. Megkülönböztetünk növényi (pl. karnaubaviasz), állati eredetű, (pl. méhviasz, cetvelő), valamint ásványi viaszokat (pl. paraffin) és számos szintetikus viaszféleségct. A viaszok 40 °C alatti hőmérsékleten szilárd és gyúrható, c felett lágyuló és könnyen folyó anyagok. Kultúrtörténetünk során már a történelem előtti időktől kezdve használtak viaszokat. Felhasználásukra számos példát tudunk, gondoljunk csak a gyertyára, a viasztáblákra, pecsétviaszokra, valamint azokra a kis szobrokra, amelyek amulettként szolgáltak elődeinknek. ,,A ' mint tudva lévő dolog a' viaszból, képek, ábrázatok (Portraits) bábák, virágok, és más mindenféle figurák, szoktak készíttetni, formálhatni. Ezeket formába öntik, rész-szerinl pedig szabad kézzel előbb nagygvából ki tsinálják, azután fiiból vagy elefánt tsontból készült iré>- veszszővel (Griffel) nyomogatják ki 's készítik el tökélletesen. A ' figuráknak való viaszk rendszerén! fagygyúval szokott elegyittetni. "2 Möller mester a maga korában többet tudott a viaszokról és azok megmunkálásáról mint mi, késői utódai. A 18-19. századtól ismerünk olyan kis fogadalmi szobrocskákat (offereket), amelyeket a búcsújáró templomok környékén lehetett vásárolni. Ezeknek felajánlásában a fogadalmat tevő a háláját fejezte ki valamilyen betegségből való felgyógyulásáért. Előfordult, hogy bajok, betegségek, fenyegető veszedelmek elhárítása végett ajánlották fel e szobrocskákat. Az offcrck úgy készültek, hogy a folyékony viaszt formába öntötték, amely valamilyen testrészt, állatfigurát, pólyás babát ábrázolt. A figurák tömörek voltak, s ezekből a tetemes mennyiségű ajándékokból a templom a későbbiekben gyertyát öntetett. Kárpáti Kelemen közlése szerint-' a fogadalmi viasz szobrocskák használatának szokása a stájer búcsújáróhelyekről származott át Magyar- országra, pontosabban a Dunántúlra és ez a szokás csak a németajkú lakosság körében volt elterjedt. Vácott, a Fehérek temploma kriptafeltárása során egy olyan szakrális tárgytípus került elő, amely eddig a magyar szakirodalomban ismeretlennek számított. Viaszból készült szakrális tárgyakat ugyan eddig is ismertünk, ám ez esetben nem kegytárgyról, hanem ravata- lozási kellékről beszélhetünk. Ezeket ugyanis az elhunyt kezébe adva, vagy mellére helyezve találtuk meg a feltárás során. A váci 18. századi lakosság nagy részét német nyelvterületről telepítették be, ez temetkezési szokásaikban is megnyilvánult. (1. kép) Előkerülésük pillanatában - éppen ismeretlenségük miatt csontból készült tárgynak véltük ezeket a leleteket. Külső megjelenésük: sárgásbarna színük, törésfelületük, porlé- konyságuk ugyanis emlékeztetett a régészeti ásatások során előkerült csonttárgyakra. További tévedésre adott okot az, hogy ezek a feszületek belül üregesek voltak, akár a csöves csontok. 49
