Műtárgyvédelem 25., 1996 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Gaál Péter: A Magyar Nemzeti Múzeum rekonstrukciója során előkerült díszítőfestések
szerűen — kiemelni, amelyek erőteljesen befolyásolták az épület „életét”, és végső soron a rekonstrukció beindításához vezettek, valamint amelyek jelentősek a folyamatban lévő rekonstrukció szempontjából is. 1. A Múzeum gyűjteménye megalakulása óta rohamosan gyarapodott, ez idővel új gyűjteménycsoportok létrejöttét is eredményezte, amely elősegítette a szakosodás irányába fejlődő muzeológiai szemlélet kialakulását. Az 1870-es években a gyűjtemények már kinőtték az épület falait. Elindult egy olyan folyamat, amelynek révén új intézmények születtek és épültek — némiképpen enyhítve a helyhiányon - (Iparművészeti és Szépművészeti Múzeum épületei, a Néprajzi Múzeum Nemzeti Múzeumon kívüli elhelyezése), de egyben konzerválódott az az állapot is, amely lényegében napjainkig tartott: a Természettudományi Múzeum és a Széchényi Könyvtár önálló intézményként ugyan, de a Nemzeti Múzeummal közös, „hármas társbérletbe” kényszerült és így végezte tevékenységét. 2. A Múzeum fejlődését megszakította az I. világháború és az utána következő országnyomorító időszak. A nehéz és szűkös viszonyok ellenére is sor került az 1926-27 közötti években az épület olyan nagymérvű felújítására, amely mai meghatározással már szinte rekonstrukciónak nevezhető munkálatokat jelentett. Dr. Lechner Jenő építész által vezetett munka eredményeként felújításra kerültek a reprezentatív terek, kitisztultak a közlekedési útvonalak, elkészült a tetőtér nagy részének beépítése, korszerű világítási hálózatot létesítettek stb. A tetőtér beépítése hosszú időre enyhítette a területhiányt és módot adott az egyes gyűjtemények területi átcsoportosítására is. 3. A II. világháború, majd az 1956-os forradalom idején a gyűjtemény és az épület is súlyos károkat szenvedett. Bombatalálatok, belövések, kiégett gyűjtemények - kiállítások és épületszámyak szomorú valósága, a múzeumkert temetővé válása jelezte az emberi és tárgyi értékek pótolhatatlan veszteségét. (Itt kell megemlíteni az I. világháború „indirekt” pusztítását is: az épület rézlemez fedésének lőszer céljára történő elbontását, amelyet horganyzott vasbádoggal cseréltek föl.) A háború és 1956 okozta károkat az 1945-85 közötti időszakban csak az üzemeltetés, a „lakhatás” szintjéig és csak részleges korszerűsítéssel állították helyre, nagyobb léptékű felújítások csak részterületeken, egy-egy évfordulóhoz, vagy kiemelkedő kiállítási eseményhez kapcsolódva valósultak meg. A helyreállítások, felújítások ilyen „módszere” az épület egészének az állagára is kihatással volt, de legjobban az épületgépészeti és elektromos hálózat „kuszaságát”, a viszonylag korszerű és az elavult keveredését eredményezte. A kialakult állapotot erősen befolyásolta az is, hogy a három egymással együtt élő intézmény időnkénti felújítását összehangolatlanul végezték, így a „kuszaság” tovább fokozódott. 4. Az 1926-27 közötti felújításkor létrejött új területek az 1980-as évek elejére már megteltek, szinte krónikussá vált a területhiány. A muzeológia folyamatos fejlődése, a múzeummal mint „közösséget kiszolgáló” intézménnyel szemben kialakult társadalmi igények lényegesen megnövelték és sokrétűbbé tették a múzeum térigényét, „feszítő erővel” hatottak az épületre. Összegezve: a rekonstrukció beindítását a közel 150 éves épület leromlott állaga, a műemléki szempontból bántó átépítések megszüntetése, a teljesen elavult épületgépészeti- és elektromos hálózat korszerűsítésének igénye, a krónikus területhiány, valamint a korszerű muzeológiai kívánalmak és szempontok kielégítése indokolta. A fentiek figyelembe vételével az épület egészére kiterjedő rekonstrukciós munkák előkészítése 1985-ben kezdődött el. 10
