Műtárgyvédelem 25., 1996 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Járó Márta: Műtárgyvédelem: eredmények és kudarcok: egy év műtárgyvédelmi tapasztalatai a Magyar Nemzeti Múzeum állandó történeti kiállításán
korrózió) egyaránt károsítják a szervetlen és szerves anyagokat. Mennyiségük jelentősen csökkenthető zárt terek (vitrinek) alkalmazásával. Tehát nemcsak biztonsági, hanem műtárgyvédelmi megfontolások is vezérelték a kiállítás tervezőit, amikor a kiállított tárgyak nagy többsége, még az olyan nagy darabok is, mint Lórántffy Zsuzsanna ágytakarója vagy Rákóczi Ferenc regéci garnitúrája jól szigetelt tárlóba kerültek. A légszennyezők más része, a nem megfelelően megválasztott építési anyagok, pl. szigetelők, falfesték, burkolat, a tárlók építéséhez használt farostlemezek, bélelőanyagok stb. révén kerülnek a tárgyak környezetébe, és a kívülről jövő szennyezésekhez hasonló módon károsítják a műtárgyakat. Ezek kiküszöbölésére a tárlók „műtárgybarát” anyagokból készültek, a kiállítás építéséhez használt egyéb anyagok kiválasztásánál szintén figyelembe vettük ezt a szempontot is. A tárlók építőanyagai, festése, szigetelése A kiállított tárgyakat károsító anyagok tárlóba kerülésének, illetve beépítésének elkerülésére, valamint a klimatizálhatóság érdekében minden vitrin építőanyaga fém és üveg, mivel egyik sem képes a légnedvesség magábaszívására vagy áteresztésére, és nem bocsát ki káros anyagokat magából. Az alaplapok fémből, az oldalfalak üvegből készültek. A fém alaplap, illetve esetenként az üveg hát- és oldalfalak lefestéséhez egységesen mindenütt stabil, csak igen lassan „öregedő” (bomló), fényre, hő- és páratartalom ingadozásra nem érzékeny, sötétzöld festéket alkalmaztak. A belső szerelőfalak, illetve posztamensek káros anyagokat nem párologtató, speciális farostlemezből készültek, és ugyanolyan festékbevonatot kaptak, mint a fém és az üveg. A fém és az üveg illesztésénél speciális szilikon tömitőanyagot (káros gázkibocsátása nincs) használtak. A tárlók ajtajának szigeteléséhez szintén neutrális szilikonból készült csöveket ragasztottak a záródásokhoz, amelyekre rácsukódik az üveg, és így szinte légmentesen lezárható a tárló. Világítás A kiállított tárgyak megvilágításához természetes (ablakok) és mesterséges fényforrásokat (reflektorok, spotlámpák, fénycsövek) egyaránt felhasználtak. Miután minden fényforrás a fényen kívül ultraibolya és infravörös sugárzást is kibocsát különböző mennyiségben, és ezen elektromágneses sugarak szintén energiát képviselnek, figyelembe kellett venni a világítás tervezésénél, hogy a nyílászárókon keresztül, illetve egy-egy fényforrásból mekkora energia jut a műtárgyak felületére. A nemzetközileg elfogadott múzeumi normák értelmében a legveszélyesebb, legnagyobb energiát képviselő ultraibolya sugarakat ki kell szűrni a fényforrásokból jövő sugárnyalábból, de legalábbis 75 pW/lm (fényre vonatkoztatott érték) alá kell csökkenteni. A tárgyra jutó fény mennyiségét úgy kell megszabni, hogy a műtárgy jól látható, tanulmányozható legyen, de különösen ha fényérzékeny anyagból/any- agokból készült, a megvilágítás mértéke a lehető legkevesebb legyen. Annak érdekében, hogy a fényforrások infravörös sugárzása (hőkibocsátás) ne melegítse a műtárgyakat, a fényforrást nem szabad közvetlenül a műtárgy környezetében elhelyezni. Ennek értelmében tervezték meg a kiállítótermek, illetve az egyes tárlók világítását. A kiállítótermek világítása A termek állandó megvilágítását és a tárgyak helyi, külső (tehát nem a vitrinen belüli) megvilágítását biztosító fényforrásokon egyaránt ultraibolya sugárzásszűrőket helyeztek el. A megvilágítás mértéke általában nem haladja meg a megvilágított tárgy érzékenységének megfelelő értéket. 34
