Műtárgyvédelem 23., 1994 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Kastaly Beatrix: Műanyag fóliából készült tasakok hatása a különböző papírokra
ribb a három oldalon zári, egy oldalon nyitott burkolat készítése. A poliészter lezárására is különböző lehetőségek vannak: lehet varrni, kétoldalon tapadó ragasztószalaggal összeragasztani és (hővel vagy ultrahanggal) hegeszteni. A ragasztószalag alkalmazásánál fontos, hogy a ragasztás a dokumentumtól néhány mm távolságban történjék, de még így is fennáll annak veszélye, hogy a lap - elcsúszása folytán - a ragasztóval érintkezésbe kerül. A legcélszerűbb ezért a károsító anyag bevitele nélküli varrás vagy hegesztés. A három vagy négy oldalon lezárt tasakokon, a lap levegőzése érdekében, szoktak kis-, kör-, háromszög- vagy négyszögalakú nyílásokat vágni. Olyan kutatással még nem talákoztunk, amely azt vizsgálta volna, hogy a beburkolt papír szempontjából a három vagy a négy oldalon való lezárás ill. a nyílások hagyása előnyösebb-e; érdekes volna tudni, hogy a levegő be- kijutása szükséges, előnyös vagy hátrányos-e? Gyakran felmerül az a kérdés is, hogy szükséges-e a savas papírt a beburkolás előtt semlegesíteni? A Library of Congress-ben végzett kutatás eredményei (amelyekről egy nem publikált, 1991-ben tartott előadásból értesültünk) szerint a poliészterbe zárt savas és nem semlegesített papír gyorsabban károsodik, mint beburkolás nélkül, vagy semlegesítés után beburkolva. Tehát a savas papírokat a burkolatba helyezés előtt semlegesíteni kell, vagy - ha ez valamilyen okból nem lehetséges - kálcium-karbonát tartalmú papírt kell mögé helyezni, amennyiben a dokumentum hátoldala eltakarható. Az Országos Széchényi Könyvtárban 1992-ben megkezdtük a poliészteres beburkolás alkalmazását papír kéziratokra és olyan érzékeny, sérülékeny nyomtatványokra, amelyeket laminálni nem lehet, de védeni kell az olvasói használat vagy a kiállítások ártalmas hatásaitól. A különböző rostösszetételű (rongy vagy facellulózból készült vagy faesiszolatot is tartalmazó) és eltérő mértékben savas papírok poliészteres beburkolá- sakor felmerült a kérdés, hogy melyiket kell semlegesíteni, és melyiknek lehet elég a kálcium-karbonátos háttérpapír; mennyire védenek ezek az eljárások; valójában mennyire káros az olcsóbb PVC, és hogy lehet-e a semlegesítéssel és kálcium-karbonát maradéknak a papírban való hátrahagyásával védekezni a PVC károsító hatása ellen. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásárra végeztünk el egy vizsgálatsorozatot, amelynek eredményeiről számolok be a továbbiakban. Minták és vizsgálati módszerek Kilenc papírt vizsgáltunk, amelyek különböző korokból származtak, különböző volt a rostösszetételük, a pH-értékük és a szilárdsági jellemzőik (a szakítási és hajlítási szilárdságuk). A vizsgált papírok korát, rostösszetétclük és enyvezésük közegének jellemzőit, valamint öregítés előtt pH-értéküket az 1. táblázat tartalmazza. A 3-4 közötti pH-értékű, faesiszolatot tartalmazó papírok már a vizsgálat elején törékenyek voltak, tehát a hajlítgatási és a szakítási szilárdságuk nagyon kicsi volt. A papírokból különböző mennyiségek álltak rendelkezésre, így nem lehetett minden kezelési és beburkolási variációt minden papíron elkészíteni, illetve az összes vizsgálatot elvégezni. Az alkalmazott beburkoló anyagok PVC és poliészter voltak; az 5,0-nél kisebb pH-értékű papírokat kálcium-hidroxid oldattal semlegesítettük; az 5. és 9. papír kivételével mindegyik papírnál alkalmaztunk lúgos (kálcium-karbonát tartalmú) háttérpapírt, hogy összehasonlíthassuk a semlegesítettekkel. A lehető legtöbb esetben elvégeztük a gyorsított öregítést a burkolatokban lévő papírokon (az öregítés körülményei: 80 °C, 50% relatív légnedvesség, 216 órán keresztül). Az egyes papírokon alkalmazott kezeléseket és burkolatokat a 2. táblázat tartalmazza. Az öregítés után a kontroll (öregítetlen semlegesített és nem semlegesített) és az öregített mintákon a következő vizsgálatokat végeztük el: 57
