Műtárgyvédelem 23., 1994 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Tanulmányok - Kastaly Beatrix: Műanyag fóliából készült tasakok hatása a különböző papírokra

tehát - elsősorban éppen a megerősíteni kívánt papírban - fizikai károsodások következnek be.

A kasírozásnak és a laminálásnak ezeket a hátrányos jellemzőit lehet részben kiküszöbölni az átlátszó műanyag tasakba való helyezéssel. Ez a megoldás - bár hasonló hozzá - természetesen nem azonos a laminálással, mivel a műanyag nem olvad bele a papírba, így az erősített lap nem lesz egyrétegű, a műanyag tasak műanyagos jellege (tapintása, fényessége) sokkal kifejezettebb, és a vastagság is nagyobb mértékben nő, mint laminálással. Ugyanakkor a tasak (ha kémiailag stabil műanyagból készül) nem változtatja meg a papír eredeti tulajdonságait, bármikor könnyen eltávolítható, és visszahelyezhető. Az is előnyös, hogy a műanyag tasakok készítése kevéssé beruházásigényes, egyszerű, gyors, és kevesebb szakértelmet igényel. Különféle méretű és fóliavastagságú tasakok készen is beszerezhetők.

A műanyag tasakok „spontán” alkalmazásának tekinthető az, amikor poli(vinil- klorid) = PVC iratdossziékban helyezik el az egylapos nyomtatványokat és kéziratokat. Ezzel a megoldással sok közgyűjteményben lehet találkozni, ugyanúgy, mint polietilén zacskó ilyen célú felhasználásával.

A műanyag tasakok konzerválási célra történő tudatos alkalmazása az 1970-es évek elején, a washintoni Library of Congress-ben kezdődött. (1) A cellulóz-acetátos laminálás addigra felszínre került hátrányainak és káros hatásának kiküszöbölsére kerestek egy új módszert, és találták meg a poliészter tasakok készítését és felhasználását egylapos dokumentumok raktári védelmére, fizikai erősítésére és használattal járó igénybe- vétgeltől való megkímélésére. A eljárás az eltelt 20 év alatt Európában is meglehetősen, bár korántsem általánosan elterjedt.

A műanyag tasakok anyaga és a tasakba helyezési eljárás (encapsulation)

A konzerválás elvei szerint a műtárggyal közvetlenül, tartósan érintkező anyagok nem tartalmazhatnak a műtárgyat károsító anyagokat, vagy olyan alkotórészeket, amelyekből, az öregedés során a műtárgyat károsító anyagok keletkezhetnek. Ilymódon a PVC nem tekinthető műtárgytároló tasakok készítésére alkalmas anyagnak, részben a sósav keletkezésének veszélye, részben a műanyagokban lévő lágyítók kivándorlása és káros hatása miatt. A lágyítót nem tartalmazó polietilén kémialilag nem károsítja a papírt, csekély merevsége miatt azonban kevéssé alkalmas (főleg a nagyobb méretű) papírlapok megtámasztására, tartására. A ma ismert műanyagok közül a legalkalmasabb a poliészter fólia, amely kémiailag stabil, víztiszta, a szükséges mértékben lágy, ill. merev, különböző vastagságokban kapható, hővel (kb. 350 °C-on) és ultrahanggal hegeszthető, megfelelően szilárd és rugalmas, nem törik. Konzerválási célra olyan fólia használható, amely nem tartalmaz semmilyen felületi bevonatot és semmiféle adalékanyagot (lágyítót, ultraibolya fényt szűrő vagy elnyelő anyagot). A poliészter fólia hátránya a fényesség, a síkosság és az elektrosztatikus feltöltődés. Ezen tulajdonságok miatt a poliészter tasakba helyezett dokumentumok fényképezésénél különös gonddal kell világítani vagy matt fóliát kell használni, és nem tanácsos olyan műtárgyakat elhelyezni benne, amelyeken könnyen leváló író- és festékanyagok (instabil festékek, kréta, szén, pasztell) vannak, mert ezek a poliészter kis molekulatömegű frakcióiban esetleg oldódnak. E megszorítások figyelembevételével, a papír- és pergamendokumentumok zöme, valamint más sík műtárgyak (pl. fényképek, filmek, textíliák) is elhelyezhetők és tarthatók poliészter tasakokban.

A poliészter burkolatok készítésének különféle módjait alkalmazzák, a három oldalon nyitott, meghajtott laptól (pallium) a négy oldalon körbezárt tokig. A leggyako56