Műtárgyvédelem 23., 1994 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Tímárné Balázsy Ágnes: Káros anyagok a műtárgy környezetében
KÁROS ANYAGOK A MŰTÁRGY KÖRNYEZETÉBEN Tímárné dr. Balázsy Ágnes Összefoglalás: Az utóbbi évtizedekben alaposan átalakult a szemlélet a világ múzeumaiban. Az aktív, a míítágy szerkezetébe, anyagába „beavatkozó” konzerválás-restaurálás mellett egyre nagyobb gondot fordítanak az ú.n. „megelőző konzerválásra”, azaz a műtárgy állapotának fennntartásához szükséges környezetre, a megfelelő tárolásra, kiállításra. A tanulmányban a szerző a „tiltott” és a „megengedett” anyagok csoportjára osztja azokat az anyagokat, amelyek a múzeumokban előfordulhatnak, mint tároló, csomagoló vagy kiállítási installációs anyagok. Részletesen leírja azokat a károsító folyamatokat, amelyeket a „tiltott anyagok” csoportjából felszabaduló légnemű anyagok a műtárgyakon okozhatnak. Megadja továbbá azoknak az anyagvizsgálati és öregítési módszereknek a leírását, amelyek segítenek annak felmérésében, milyen hatással lehet egy anyag a műtárgy anyagára. A tanulmány végén röviden bemutatja azokat a módszereket, amelyekkel a műtárgyak környezetében előforduló káros gázokat próbálják megkötni. A jegyzetek majdnem teljes bibliográfiáját adják a témának. A múzeumi műtárgyak raktározása és kiállítása során számos olyan anyagot alkalmaznak, amelyekből a tárgyak károsodását okozó vegyületek kerülnek közvetlen kapcsolatba műtárgy anyagaival vagy dúsulnak fel az azt körülvevő légtérben. Ezeknek az anyagoknak a jelenlétére gyakran csak akkor figyelnek fel a gyűjteményért felelős személyek, amikor a raktárban őrzött vagy a kiállított fémek korróziója felgyorsul, sötét foltok jelennek meg a papír, textil és bőrtárgyakon, fehér kristályok válnak ki a csigákon és a kagylókon a természettudományi gyűjteményekben, ragacsossá válnak a filmek és a fotók, vagy apró, gusztustalan morzsák gyűlnek össze raktárpolcon vagy a kiállítási vitrinben. A restaurátorok, gyííjteménykezelők, és a kiállításrendezők a világon mindenütt, így Magyarországon is egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy milyen anyagokkal hozzák kapcsolatba a műtárgyakat. Ez a kérdés az ú.n. megelőző konzerválás egyik fő témájává lépett elő, hiszen a jól megválasztott csomagoló, tárolóanyag a tágy állapotának megtartását, míg a káros vegyületeket kibocsátó a műtárgy anyagainak gyorsított korrózióját, öregedését okozza. Ma már köztudomású, hogy vannak olyan anyagok, amelyeket tilos a műtárgyak közelébe helyezni. Paradoxon, de nagyon sok olyan műtárgy is létezik, amelyek közelségétől a többi műtárgyat óvni kell. Ilyenek a pl. a kaucsuk, gumi, a celluloid, a cellulóz-nitrátból készült tárgyak, a habszivacs, általában a műanyagból készült műtárgyak, de ide tartoznak azok a tárgyak is, amelyeket káros vegyületeket kibocsátó anyagokkal konzervállak, ragasztottak. Kerülni kell pl. a fehérített sellakkal vagy a cellulóz-nitrát bevonattal ellátott vagy ragasztott fémtárgyaknak a kerámiákkal, üvegekkel, szerves műtárgyakkal való együtt raktározását vagy kiállítását, mert az abból felszabaduló sósav, illetve salétromsav komoly károsodásokat okozhat. Hasonlóképpen, a cellulóz-nitráttal (pl. a hetvenes évekig a magyar restaurátorok által alkalmazott Oxilin) ragasztott kerámiákkal egy helyiségben tartott fémtárgyak korróziója is felgyorsul. A választás megkönnyítése érdekében célszerű két nagy csoportra osztani a raktározási-kiállítási célra használatos anyagokat. A „tiltott” és a „megengedett” anyagok csoportjára. 13
