Műtárgyvédelem 23., 1994 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Béres Erzsébet Anna: Alvaro Pirez de Évora A feltámadt Krisztus című képének restaurálása
mechanikusan tisztított zöld felületről egy szürkészöld, majd egy fehér festékréteget távolítottam el, közben folyamatosan Para- loiddal erősítgetve a zöldeket. Még ennél is nehezebb volt a keret hasonlóan rossz megtartású festékrétegeit feltárni. A munkához csak egy enyves konzerválás után foghattam hozzá. Különösen az alsó keretléc van rossz állapotban, s ráadásul ezt ugyanolyan barna „cement” fedte, mint a képet. A geometrikus mintázat rózsaszín alapon venyigefeketével és azurittal megfestett, kiscbb-nagyobb négyzetekből, és azokat összekötő vörös, csillagot formázó vonalakból áll, szalagszcrűre keretezve. A négy sarkot (eredetileg pedig a hosszanti oldalak közepét is) aranyozott azurit-rozetták díszítették. Belső falca pirosra volt festve. A keret mintája éppúgy, mint a kép ikonográfiája keleti hatásról tanúskodik. A feltártak alapján megpróbálva rekonstruálni a kép sorsát: (de hangsúlyozva, hogy ez csak spekuláció!) feltételezem, hogy a gallér kezdettől érzékenyebb, „romlékonyabb” volt, ezért egy fehér védő, alapozó festésre (ami a röntgenen a kontasztot erősítette) felvitt szürkészöld színnel festették át. Ezzel valószínűleg egy megsötétedett környezethez alkalmazkodtak. A pusztulás azonban így sem áll meg. A hordozó is romlott: a szújáratok egyre sűrűbbek lettek, az alsó széle pedig egyre korhadtabb (valószínűleg nedveseden). A nagy páraingadozású környezetet valószínűsíti az a fajta romlás is, ami a fa szálirányával azonos lefutású, széles (most kátrányos) repedéseket jelenti a festék- és alapozórétegben. (Ez azonban lehet, hogy későbbről származik.) Az ilyen károsodás ugyanis a fa erőteljes mozgásából adódó, háztetőforma felemelkedések nyomán marad. Az első nagyobb beavatkozás során még nem igyekeztek tiszítani a képet, egyszerűen csak kijavították a gallért és a keret alsó részét (a még teljes képét!). Ez pedig úgy 7. A tömítésként használt papír: egy 1640-ben kelt olasz levél. Stuffing paper: Italian letter dated to 1640 116