Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Duma György: Aranygléttel készült pannóniai cserépedények
4. ábra: Ólom-oxidból sajtolt próbatestek alakváltozása hőmérséklet függvényében, a 0,05 mm-nél kisebb szemcséket tartalmazó II., valamint a 0,06-0,100 mm nagyságú kvarcszemcsékkel soványított agyaglap felületén. Hevítőmikroszkópi felvétel. Figure 4. Deformation of the test-samples pressed of lead-oxide taken as a function of temperature, on the surface of a clayboard tempered with quartz-grains smaller than 0,05 mm II., tempered with quartz-grains of 0,06-0,100 mm. Heating-microscopical photograph. hezebben feltáródó kvarcszemcsék, a cserép kedvező - az olvadék behatolását lehetővé tevő - kapilláris rendszerének kialakításával biztosítják (6). Abban az esetben, amikor a cserép anyagának feltáródása csak a felületi rétegekre korlátozódhat, az ólomszilikát-olvadékok - mázak - kovasavigénye aligha biztosítható. A mázak képződését az ólom-oxid réteg vastagsága - a felületegységre eső ólom- oxid mennyisége - is befolyásolja. A vékony ólom-oxid rétegek csak a felület elüvegese- dését okozzák, s ezért azokból rendszerint zsírfényű, máskor kissé érdes, kőszerű bevonatok képződnek. A vastag ólom-oxid rétegekből, kevés feltárható kovasav esetében, a kellően ki nem olvadt mázakhoz hasonló érdes, fénytelen vagy helyenként kissé zsírfényű felületek alakulnak. Kellő mennyiségű feltárható kovasav esetében, azonos körülmények között, külső jegyeik alapján a hagyományos fazekasmázakhoz hasonló fényes, üvegszerű mázak képződnek (6). Az előzőekben ismertetett természettudományos és technológiai kísérletek alapján kitűnt, hogy a hazai fazekasagyagok - kis kivétellel - kedvezőtlen ásványi összetételük miatt e máztechnológia számára alkalmatlanok. Ez a körülmény jól értelmezi azt a megfigyelést, mely szerint a pannóniai cserépedények többségénél nem alakultak ki megfelelő sima, üvegszerű, csillogó mázfclületek (6). A tárgyalt sajátos máztechnológia, az ólom-oxiddal történő mázazás tovább élt a középkorban. Ez a körülmény lehetővé tette annak részletes megismerését. Forrásanyagok alapján tudjuk, hogy az ólom-oxidot egykor porozással vitték fel a tárgyak felületére, annak rögzítésére szerves ragasztóanyagot alkalmaztak. A „De coloribus et artibus romanorum” leírása szerint: „ha azonban akarod az edényt mázzal ellátni, végy rozslisztet (farinam de frumento), hagyd egy edényben felforrni, később lehűlni és kend be azzal az edény egész felületét ...amikor az edény ezzel a lisztes vízzel nedvesítve van, szórd azonnal rá az ólmot (statim pulvcrabis de plumbo)”. A szövegből kitűnik, hogy az ólom alatt ólom-oxid értendő (11). Ebben az időben az ólom-oxidot „tiszta és fényes ólomból (plumbum optimum et nitidum)” állították elő. Az ólmot valamely még használatlan edényben (in ollam no- vam) megolvasztották, majd levegőn addig hevítették, míg az folytonos keverés közben 176
