Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Kovács Petronella: Egyiptomi fatárgyak restaurálásának problémái
EGYIPTOMI FATÁRGYAK RESTAURÁLÁSÁNAK TANULSÁGAI Kovács Petronella Összefoglalás: A gyakorló restaurátor munkája során a restaurálandó tárgyakon kívül szembesül: 1. elődei módszereivel, a restaurátori tradíciókkal, 2. az éppen divatos irányzatokkal, 3. a tulajdonossal, a 4. kiállíthatóság, a bemutathatóság problematikájával. Mindezek hatással vannak a restaurálás menetére, a követendő módszer megválasztására. Tanulmányában a szerző fentieket 5, különböző - egyházi, magán és állami - tulajdonban lévő egyiptomi festett fatárgy restaurálásának ismertetésével szemlélteti. Röviden szól az egyiptomi tárgyak magyarországi gyűjtéstörténetéről is. Az ókori Egyiptom utáni érdeklődés igen hosszú időre tekint vissza. Az ókori tudósításokon túl a 16-18. században írók, építészek és utazók tollából számos leírás született e még ma is misztikus civilizáció életéről. Ilyen kutatók révén kerülhettek az első egyiptomi tárgyak Magyarországra, magángyűjteményekbe és egyházi tulajdonba.1 A múlt században számos gyűjtő ajándékozta féltve őrzött műkincseit az 1802-ben alapított Magyar Nemzeti Múzeumnak. A tárgyak száma vásárlások útján is gyarapodott. 1907-ben Back Fülöp mecénálásának eredményeképpen sor került az első magyar ásatásra Egyiptomban.2 A Gamhoud melletti temetőből előkerült szarkofágok egész sorát, valamint a Sharuna-i ásatás leleteinek egy részét egy múzeumi egyiptomi gyűjtemény magvának szánta. 1934-ben miniszteri határozat született arról, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban és más állami gyűjteményekben lévő egyiptomi tárgyak a Szépművészeti Múzeumba kerüljenek, hogy ott már nemcsak gyűjtő, hanem tudományos tevékenységet folytató egyiptomi osztály jöjjön létre.3 Az első állandó kiállítást 1939-ben nyitották meg. Az első restaurátori beavatkozásokat valószínűleg erre az alkalomra készülve hajtották végre a múmiakoporsókon. Majd az 1960-as és 70-es években a múzeum új állandó kiállítására készítették elő a tárgyakat.4 Ezeknek a restaurálásoknak nemcsak a tárgy állagmegóvása, a pergő festékrétegek rögzítése, a meglazult szerkezetek megerősítése volt a célja, hanem az úgynevezett esztétikai helyreállítás is. Ebben az időben, de még tíz évvel ezelőtt is az a szemlélet uralkodott, hogy a múmiakoporsókat a lehető legteljesebben ki kell egészíteni, a hiányzó faelemeket és sok esetben az ábrázolásokat is pótolni kell. Természetesen ezen belül is születtek különböző megoldások, részben a felhasznált anyagok, részben a kivitelezés, a retus módjának terén. Egyaránt találunk példát a beilleszkedőnek sem nevezhető - az eredetit oly mértékben megközelítő - és másik végletként a kiegészítést erősen hangsúlyozó retusra. Míg régen kizárólag természetes anyagokat alkalmaztak mind konzerválószerként (zselatin, enyv, méhviasz), mind a kiegészítések alapanyagául (fa, gipsz, kréta), addig az elmúlt húsz évben a műanyagok mindinkább tért hódítottak. Általánosan elterjedt a különböző országokban különböző márkaneveken forgalmazott polivinilacetátok, polivi- nilalkoholok és metakrilátok festékrögzítésre, ragasztásra és átitatásra (szilárdításra), a poliészter és epoxigyanták kigészítőanyagként való alkalmazása. Az utóbbi években szisztematikusan folyik a Magyaroszágon őrzött egyiptomi festett fatárgyak restaurálása. Ez - természetesen - örvendetes, azonban felvet néhány problémát, melyekre szerintem nincs egyértelmű válasz. Nem azokon a módszereken folyik a vita, amelyek a tárgyak további jó megtartását, állapotát teszik lehetővé - kísérletezések ellenére sem sikerült pl. a Paraloidot kiváltó szerre találni - hanem a festett felületek kiegészítésének módján és a kiegészítések mértékén. E kérdésekben a hozzáértők között is van véleménykülönbség. Ez nem hiba, s az uniformizálás nem is kívánatos. Az éppen adott tárgy jellege azonban tapasztalataim szerint a restaurálás, a kiegészítés módját jól 45
