Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Restaurálástörténet-Etika - Morgós András: Fa műtárgyak védelme a XX. sz. elején Magyarországon

Gerabck Ferenc műasztalos, ő az enyvoldathoz a káros hatások leküzdésére formaiint is kevert.

A Magyar Iparművészet 1914. évi első füzete ismertetett olyan fakonzerváló eljárást /14/, amelyet a londoni Victoria és Albert Múzeum a saját műtárgyain alkalmazott. A fertőtlenítést 3%-os szublimátoldattal (HgCh) végezték. Szilárdításra pergamenenyves eljárást használtak. Az impregnáló oldatot úgy állították elő, hogy könyvkötkőtől nagy- mennyiségű pergamenhulladékot vásároltak. Ezt meleg vízben megmosták, hogy a felületéről a kézről rátapadt zsírfoltokat letisztítsák. Utána vízben főzték 6-7 órán át úgy, hogy a víz ne forrjon. Az így kapott folyós péppel impregnálták a rovarrágta vagy korhadt fát.

Az első tudományos igénnyel megírt restaurátor könyv szerzője Rathgen a század elején már megkérdőjelezte az enywel történő szilárdítást. Hátrányként hozta fel a vizes oldat nem elégséges behatolását, a klímaváltozásokra történő állandó reagálást és a gombásodásra való érzékenységet.

Mihalik ugyancsak megkérdőjelezte az eljárást a benne lévő víz miatt. „A víz feloldaná a kréta-, festék- és aranyozott réteget - így nem konzervál, hanem tönkretesz” /6,9/.

Az eljárást szintén elvetette dr. Éber László és dr. Gasparetz Géza Elemér a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára laboratóriumának vezetője, az. ismert kémikus és kon- zervátor /8/.

A faanyagok szilárdítása viasz-paraffin-gyanta keverékekkel

A természetes viaszok, főként a méhviasz az ásványi „viaszok” (paraffin), valamint ezek gyantákkal alkotott keverékének faszilárdításra történő széles körű használata Európában 1900 körül kezdődött (a, b). A viaszok általános használatához, röviddel a XIX. sz. közepe után (1867 körül) a paraffin csatlakozott, amelynek kémiai szerkezetét 1830- ban fedezték fel. A paraffin századunkban a 30-as évekig játszott döntő szerepet a gyertyagyártásban. 1890 körül találkozhatunk paraffinviaszok műtárgyak konzerválására történő alkalmazásával (b). Az első átitatások viaszgyanta olvadékokkal 1902-ben történtek (Aberle, Koller).

a.) Gyanta- és viaszkeverékek használatának nemzetközi irodalmi vonatkozásai:- Friedrich Rathgen: Die Konservierung von Altertumsfunden Il.und III, Berlin 1924.

(2. Auflage) 147.- Anonim: Über Mittel gegen Holzwurmfrass; Museumskunde 6 (1910) 23-27.- Bayer. Industrie- und Gewerbeblatt 10 (1878) 93.- H. Wilm: Die Gotische Holzfigur, Stuttgart, 1942, 99.- Baron Zois: Ein einfaches Mittel zur Vernichtung des Holzwurmes und zur Festigung

des vermorschten Holzes; Mitt. d.k.k. Zentralkomission für Erhaltung der Denkmale 3.F. Bd,9. Wien 1910. 171-174.- Brigitte Aberle;Manfred Koller: Konservierung von Holzskulpturen, Problemen und

Methoden, herausgeben vom Institut für Österreichische Kunstforschung des Bundesdenkmalemtes, Wien 1968.- Selim Augusti: Tfaitment de conservation des peintures sur pannesaux; Studies in

Conservation I. (1954) 127.- Ulrich Schiessl: Historicher Überblick über Werkstoffe der schädlingsbekämpfenden

und festigkeitserhöhenden Holzkonservierung; Maltechnik Restauro 90 (1984) 2.21-39.

230