Műtárgyvédelem 20., 1991 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Tímárné Balázsy Ágnes: Szintetikus polimerek a textildublírozásban és megerősítésben
zsugorodás mértéke egyébként még számos más tényezőtől függ, elsősorban az alkalmazott oldószertől. így tehát egy általános szobahőmérséklet alatti Tg-jű műanyag film helyezkedik el két textilréteg között a dublírozás eredményeképpen. Ha a környezet hőmérséklete alacsony és stabil, a „szendvics” is stabil marad. Ha azonban nagy a hőmérséklet ingadozása, ahányszor a ragasztófilm Tg-je fölé kerül, kitágul, és ahányszor alá kerül, „szabad tere” csökken, zsugorodik. Ezáltal elválhat, de- laminálódhat a ragasztófilm mind az eredeti, mind az alátámasztó szövettől Nem tévesztendő össze az üvegesedési hőmérséklet (Tg), a polimer film lágyulási hőmérsékletével, amelyen maga a dublírozás (összevasalás) folyik. Tg fölött az anyag még csak elasztikus, de még nem elég képlékeny ahhoz, hogy sok helyen illeszkedni tudjon a textil felületére és ragasztásra képes csoportjai létre tudják hozni a másodlagos kötéseket a textil felületén lévő poláros csoportokkal. E képlékeny, „lágy” állapot eléréséhez van szükség a melegítéshez vasalóval vagy vákuum-melegasztallal, méghozzá jóval a polimer Tg-je fölé. A lágyulásponton a polimer rövidebb láncai megömlenek, míg a hosszabb láncok megtartják elasztikus, de szilárd fizikai állapotukat. A polimer továbbra is egy összefüggő film marad. A folyékony állapotú kisebb láncok behatolnak a dublírozandó szövet réseibe, kapillárisaiba és így igen jó ragasztási kötés jöhet létre. A munkának ebben a fázisában már a folyékony rövidebb polimer láncok diffúziójának is szerepe van, minél rö- videbbek a láncok (annál alacsonyabb a lágyuláspont), annál alacsonyabb hőmérsékleten és annál mélyebbre hatolnak a ragasztóanyag molekulái a textilbe. eredeti textil ragasztófólia alátámasztó szövet 8. ábra. A polimer hosszabb láncai biztosítják a filmet, a rövidebbek a jobb ragasztást Természetesen van összefüggés a polimer Tg-je és lágyuláspontja között: minél alacsonyabb egy polimer Tg-je, annál alacsonyabb lágyulási hőmérséklete és minél magasabb Tg-jű polimer filmet választunk, annál magasabb hőfokon kell(ene) a dublírozást kivitelezni. Minthogy azonban a műtárgy kímélése szempontjából minden magas hőmérséklet használatával járó kezeléstől óvakodunk a restaurálás során, így a dublírozásnál is le kell mondanunk egy sor magas lágyulási hőmérsékletű anyag használatáról. Elvárásunk a ragasztófilmmel szemben tehát sokrétű: maradjon egy összefüggő film, de legyen benne elég rövid polimer lánc ahhoz, hogy alacsony hőmérsékleten is megfelelően erős ragasztási kötést biztosítson. Ritka az, hogy egy anyag eleget tudjon tenni a meglehetősen ellentmondásos kívánalomnak. Ezért tehát néhány textilrestaurátor-műhelyben ugyanannak a műanyag típusnak kétféle polimerizációs fokú változatát keverik össze: míg a hosszabb láncú komponens biztosítja az összefüggő és majdan magasabb Tg-jű filmet, az alacsonyabb polimerizációs fokú gondoskodik az alacsonyabb lágyulási hőmérsékletről, a jobb ragasztásról. Ilyen például a Mowilith DMC2 (magasabb PF) és a Mowilith DM5 (alacsonyabb PF) keveréke poli(vinil-acetát) alapon (15), illetve a Lascaux 498 HV (magasabb PF) és a Lascaux 360 HV (alacsonyabb PF) keveréke akrilszármazé- kokból (101). A dublírozási hőmérséklet egyébként nem lépheti túl a 60-65 °C-t, de lehet ennél alacsonyabb is. Ha a ragasztófilmet csak Mowilith DMC2-ből készítették, a dublírozás hőfoka 60 °C körül van, 92
