Műtárgyvédelem 20., 1991 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Janovich István: Szabadtéri múzeumi körülmények között elhelyezett fából készült tárgyak állagmegóvásának elméleti és gyakorlati kérdései
jában hosszan tartó hatása révén, utóbbi a Nap UV-sugárzásával párhuzamosan mint oxidativ „korróziós”-tényező fejti ki hatását. 2. Biotikus tényezők A fizikai, talajbeli, közvetlenül a talajfeletti és a kémiai kártényezők okozta károsodásokat a különféle növényi és állati szervezetek élettevékenysége teszi befejezetté. A következőkben csak a leglényegesebb kártevő csoportok vázlatos felsorolását adhatom. a) Baktériumok Hosszú ideig nem érzékelhető makroszkopikusan károsító tevékenységük, jóllehet biokémiai lebontó tevékenységük közben tápanyagokat termelnek a saját részükre, s ennek végeredménye az, hogy a megtámadott faanyagot tárják fel, s az további táplálékul szolgál most már más egyszerűbb szervezetek számára is.- A kénbaktériumok a levegőben lévő kénvegyületek oxidálásával kénsavat állítanak elő, más baktérium-típusok megfelelő körülmények között olyan enzimeket választanak ki, amelyek a cellulóz hidrolízisét idézik elő.- A madárürülék a szabadban lévő faanyag felületén nemcsak kémiai módon (foszforsav képződés) bont, de táptalaja lehet baktériumfajták kifejlődésének, amint a sav koncentrációja életvitelükhöz megfelelőre csökkent le. b) A gombák csoportja A farontó gombák a faanyag elszínezésével a kémiai és mechanikai tulajdonságok megváltoztatásával idézik elő károsításukat. Spóráik, illetve hifáik segítségével észrevétlenül terjednek, s a megfelelő mikroklimatikus környezeti feltételeknél fejlődésnek indulva (a fertőzés után) csak hónapok múlva vehető észre jelenlétük. Ilyenkor már gyakran késő a védekezésre gondolni. Életműködésük sokszor a faanyag teljes szétesését eredményezi. A gombák - amennyiben egymás hatását segítő fajok telepednek meg folyamatosan a fatesten - önmagukban más bio-szervezetek jelenléte nélkül is képesek az úgynevezett teljes kárláncolat kialakítására, illetve lefolytatására. 1. A legveszedelmesebb fakárosítók a cellulóztartalmat bontják le, illetve az ezzel együtt megtalálható pentozánokat. A lignin zömmel változatlan, s ez adja a visszamaradó rész vörös színét. Az eltűnt sejtfalak mentén fellépő feszültségek a „faanyag” kockaszerű darabokra történő szétesését eredményezik. A barna vagy vöröskorhadást okozó fajok: a szegett tapló (Fomes marginatus), a labirintus tapló (Daedalea quercina), a pincegomba (Coniophora cerebella), a könnyező házigomba (Merulius lacrymans), a pikkelyes fagomba (Lentinus lepideus) és a barna lemezestaplófélék stb. 2. A lágykorhasztó gombák okozta károk hasonlítanak az előzőekben leírtakhoz, ebben az esetben is cellulózbontás mellett a többé-kevésbé ép lignin marad vissza. A lebontás alatt levő faanyag felületi színe a világos szürkétől a sötét szürkéig, illetve a sötét barnáig váltakozhat. Igen nedves faanyagokon (pl. hordók belsejében) jelentkezik ez a károsodás. A lágykorhadást okozó fajok a tömlős és konídiumos gombák csoportjából kerülnek ki. A legfontosabbak: Chaetomium globo- sum, Chaetomium elatum, Chaetomium fumicolum, THchoderma viride, Stachilobotris atra, Trichurus-, Bispora-, Orbisula stb. 3. A faanyag összes alkotóelemeit elbontják a fehér vagy lágykorhadást okozó fajok. (Szokták ezt még korróziós korhadásnak is nevezni.) A megtámadott faanyag az eredetinél világosabb színű lesz, sőt ki is fehéredhet. Amennyiben világos csíkok vagy foltok keletkeznek a faanyagban, úgy az az összenőtt réteggomba (Stereum frustulósum) és a fcnyőtapló (Phellinus pini) jelenlétét mutatja. A korhasztás végső állapotában a faanyag megpuhul, szalmaszerű vagy szivacsos állagú lesz. Súlya csökken és a faanyag maradványát az ujjaink között könnyedén szétmorzsolhatjuk. Gyakran észlelhető, hogy a fehérre bontott faanyagon egy izoláló sáv van. Ezt előidézhetik a gombafonalak, 66
