Múzeumi műtárgyvédelem 17., 1987 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Néprajzi tárgytípusok kialakulásáról és restaurálásáról - K. Csilléry Klára: A hegedűhátú szék útja a magyar parasztsághoz és néhány restaurátori tanulság

azon belüli felület pedig szines virágokkal festett, a komáromi II. stílusnak a szellemében.

Majd azután a 19. század második felének fogyatkozó számú faragott dunántúli példánya arról árulkodik, hogy ekkorra már alábbhagyott itt a hegedűhátu székek kereslete. Úgy tűnik, a jó kezű ezermesterek sorra felhagytak a faragásával, és már csak néhány ügyetlenebb barkácsoló bajlódott vele. A módos családok általában már nem rendeltek ilyeneket; talán csak egészen szűk kör számára csináltak még egyet-egyet, mintegy tudáspróbaként, olyanok, akik úgy érezték, értenek hozzá.

Mig a Dunántúlon már a 18. századból jó pár ilyen szék őrződött meg, az ország többi részén még a 18. század végéről való példány is kivételes. Ezeken a területeken inkább csak a korábbi darabokra jellemző a domború, többnyire áttört faragás- disz, rendszerint szines festéssel élénkítve, mig a 19. században, esetleg folytatólagosan a 20. században is, gyakoribbak a festéssel virágozottak.

A hegedűhátu szék a parasztházban elsőrendűen reprezentációs tárgy volt, minek következtében sok helyütt nem is jutott túl a gazdag portákon. Voltak egyes szegény vidékek - igy a Pa- lócság -, ahol úgyszólván ismeretlen maradt. Presztizsbutor voltuk magyarázza, hogy a gazdagon faragott vagy festett egyedek- kel szemben milyen kevés köztük az egyszerűbb vagy az egészen dísztelen példány. Nem egy ma ilyennek látszó darab eredeti festett virágozását csak az idők folyamán, különösen másodlagos használatbavétel során, sikálták le fokról-fokra a tisztaságszerető háziasszonyok.

Az ilyen székek eredeti szerepe az volt, hogy a magasra felvetett díszágy elé kirakva kettesével vagy hármasával, hatásosan fokozzák annak látványát. Onnan csakis időlegesen, becses vendég számára vették el őket. A tárgy diszitése is ehhez a beállításhoz szabott, ezért került az - a mai városi szemnek szokatlan módon - a támla belső, a széken ülő személy hátával érintkező oldalára. Tudni kell azonban, hogy az ülőbútorok elhelyezése kezdetben ehhez másuttt ugyancsak hasonló volt, akkoriban ugyanis az előkelő palotákban a fal mentén volt szokás felsorakoztatni őket. A faragásdisz tehát eleve ide kellett, hogy kerüljön.

36