Múzeumi műtárgyvédelem 17., 1987 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Néprajzi tárgytípusok kialakulásáról és restaurálásáról - K. Csilléry Klára: A hegedűhátú szék útja a magyar parasztsághoz és néhány restaurátori tanulság

Hozzátehető, hogy miután a 18. század végén az ausztriai Linz környéki gazdag parasztházaknak a fogadószobáiban, a modernebb lakásrendhez igazodva, már az asztal köré csoportosították a székeket, a festett diszités is a széktámlák hátsó felére ment át. Előfordult itt, hogy mindkét támoldal festést kapott, de mig ez esetben a virágokat belülre tették, a jobban értékelt figurális kompozíciókat már kivülre festették fel.

Az eddigiekben elmondottak önmaguktól kinálják a restaurátori tanulságokat. Hiszen tárgyunk nagyon szerény alapformából indult ugyan, de végülis diszbutor vált belőle. Ha tehát a restaurá tor egy ilyen bútordarabot kap kézhez, hogy kiállítási célra hely reállitsa, akár egy népművészeti áttekintésbe szánták volna vagy akár egy szabadtéri muzeum valamely házbelsőjének a vetett ágya elé, az egykori ünnepélyes jellegnek a visszaadására kell törekedni. Ezt azért is vagyok kénytelen hangsúlyozni, mivel muzeológusi gyakorlatom során sajnos volt alkalmam olyat is látni, hogy valamilyen hamis ideál érdekében eltávolitották a különösen a tanult kézművesekre valló korai dunántúli keményfa székekre nagyon jellemző fényezést.

A minden eredeti felületkezelés nélkülinek ható darabokat is gondosan vizsgálja meg a restaurátor annak kiderítése érdekében, hogy nem rejtőznek-e a hajlatok tövében egykori színezésről árulkodó festékmaradványok, nehogy éppen ő legyen az, aki elpusztítja a hiteles nyomokat.

Korántsem kivánok ezzel arra biztatni, hogy a diszbutorkén- ti helyreállitás érdekében fessük netán újra a végképp lecsupa- szodott objektumot. A kiállítási feliraton azonban jelezhető lenne az érdeklődők számára, hogy eredetileg milyen szinek szerepeltek a felületen, nem is szólva a kutatók hasznáról, akiket az i- lyen "lelet” fontos adatokhoz juttathat. Ha a foltokban levedlett festés miatt a valahai megjelenés illúziója nem adható vissza, ak kor a tárgynak a kiállításon is ebben a megkopott mivoltában kell megjelennie. Kétségtelen azonban, hogy ha nem perdöntőén fontos egyed, ebben az állapotában vitrines-dobogós kiállítási teremben aligha kerül a nyilvánosság elé. Enteriőrök esetében viszont beállítható konyhába vagy más olyan helyiségbe, ahol egyenesen ilyenre van szükség, hiszen rendszerint a megkopott példányokat