Múzeumi műtárgyvédelem 13., 1984 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Visy Zsolt: A Weissenburgban feltárt római fürdő restaurálásának tapasztalatai

egyúttal a fűtés szerkezetét is be lehetett mutatni. A restau­rálás során a hiányzó téglák egy része azonos formájú és szinű uj téglával lett pótolva, de teljes magasságig csak ritkán let­tek fölrakva az oszlopok. Az egyik legnehezebb feladatot a tüzelőcsatornák kiégett és repedezett iveinek a konzerválása jelentette. A szinte menthe­tetlennek látszó falszakaszokat egy korábbi elgondolás szerint újakkal kellett volna pótolni, amely azonban az egyik legvon­zóbb látványosságától fosztotta volna meg a fürdőt. A restau­rátorok ezért megkísérelték és minden jel szerint sikerrel, a porlékony tömbök vegyszeres rögzítését. Sokat károsodtak az idők folyamán a terrazzóval boritott felületek. Az egyik medence faláról leomlott terrazzó tömbök nagy részét azonban sikerült fáradságos munkával összeállíta­ni, majd fémpálcák és ragasztó segítségével eredeti helyére visszaerősiteni. A további pusztulás megakadályozásáról részle­ges terrazzó-kiegészités, és - mint mindenütt a fürdő terü­letén, ahol érzékeny maradványokat kellett konzerválni - egy kőszilárditó vegyszerrel való bepermetezés gondoskodik. Azoknak a tüzelőcsatornáknak vagy ajtóknak a helyét, ame­lyeket még a római korban elfalaztak, a nyilások pereme mentén fölerősitett vasivek jelzik. Megmaradt lenyomatuk alapján né­hány ajtónyilásban rekonstruálni lehetett a küszöbdeszkákat. A vízelvezető csatornák deszkaboritásának és a faoszlopoknak egy részét is friss faanyaggal egészítették ki. A tepidarium egyik helyiségének padlózata megroggyant ugyan, de részben megmaradt. A rendkívüli jelenség megőrzésén különös gonddal dolgoztak a restaurátorok. A terrazzó-kéreg alatti om- ladékot felülről a réseken bejuttatott cementoldattal, oldalról pedig kémiailag erősítették meg. Az összeragasztott kőlapokat és üreges téglákat eredeti helyükön rögzítették. A tepidarium kis medencéje is szinte hézagmentesen lera­kott, csiszolt kőlapokkal volt bélelve. Aljának és oldalának egyes részei ugyan épségben maradtak, de jónak látszott lépcső­jét kiegészíteni a medence mélységének érzékeltetésére. Itt is széles fuga választja el egymástól a régi és az uj részeket.-54-

Next

/
Thumbnails
Contents