Múzeumi műtárgyvédelem 13., 1984 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Visy Zsolt: A Weissenburgban feltárt római fürdő restaurálásának tapasztalatai

habarcs, vakolat és terrazzo-anyag összetételére vonatkoztak, amelyeket a műemléki munka során haszonnal lehetett alkalmazni. Az alapkoncepció adta kereteken belül azonban a restaurátoroknak kellett a részmegoldásokat kidolgozni. Bár a feltárás teljes­ségre törekedett és alapjában véve tökéletesnek mondható, néhány kisebb bizonytalanság azért maradt. Ezek tisztázása ugyan nem képezte a szerződésben rögzitett munka részét, megoldásuk, il­letve a bizonytalanságok tisztázása elengedhetetlen volt a kro- nológiailag tiszta és egyértelmű műemléki helyreállitás elvég­zéséhez. így több kisebb utómunkálatot, metszetkészitést, réte­gek tisztázását is elvégezték a restaurátorok. E munkálatok ré­vén sikerült a fürdő kronológiáját véglegesen tisztázni, amely igy lényegesen bonyolultabb, mint az a feltárásokat követően látszott. Konzerválás és restaurálás A konzerválás és restaurálás munkálatait az ARTEX Külkeres­kedelmi Vállalat közvetitésével a Képzőművészeti Kivitelező Vál­lalat szakrestaurátorai végezték. A feladatokat a Bajor Műemlék­felügyelőség irta elő, de az igy meghatározott alapkoncepció ke­retein belül a restaurátoroknak kellett a részmegoldásokat kidől gozniok. A magyar csoport, amely a vezető régészből és átlago­san hét restaurátorból állt, 1981-től az 1983-ban történt át­adásig összesen tizenkét hónapot dolgozott a fürdő műemléki hely reállitásán. Az építészeti maradványok legnagyobb részt jó állapotban vol tak. Ki kellett azonban javítani azokat a sérüléseket is, ame­lyeket a nedvesség és a fagy okozott abban az időben, amikor még csak egy ideiglenes tető védte a romokat. Sajnos a végleges vé­dőtető alatt ezután bekövetkezett kiszáradás is kisebb károso­dásokhoz vezetett. Sok gondot okoztak a tüzelőhelyek nyílásai, amelyek az egy­kori tartós hőhatásra megrepedeztek. A termek és a vízmedencék egy része az utolsó periódusban solnhofeni csiszolt kőlapokkal volt burkolva. Sajnos ezek legnagyobb része összetöredezett. A sokszor egészen apró darabok türelem-játékhoz hasonló összeil­lesztése és összeragasztása rendkívüli alaposságot igényelt.-52-

Next

/
Thumbnails
Contents