Múzeumi műtárgyvédelem 13., 1984 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Krach Ernő: XVII-XVIII. századi díszszarkofágok helyreállítása Frízföldön
szükségünk volt a magunk által készített görgőkocsira és több fatáblára. A kb. 360 kg-os felsőrészt munkatársaimmal felemeltük és fabakokra helyeztük. Az alsó részben állt egy fenyőfa láda, mely az 1880-as tetem áthelyezésekor készült, a mai mauzóleum készitése idején. A fakoporsőt a meghívott bizottság jelenlétében felnyitottuk. A tetem a frizföldi Ebernardina Sophie, gazdag halotti ruhában, mely selyem alapra ezüs.t szállal szőtt és horgolt ornamentikával diszitett. Helyszíni szemle után a fedő ismét a fakoporsóhoz lett csavarozva, valamint a fej- és lábvég lepecsételve. Paulsen Frigyes fényképész mester Hageből a nyitásról fotódokumentációt készített. A felső részt elszállítottuk, majd az alsó részt és végül a nagy allegorikus szobrot, valamint az összes leszerelt diszi- tést Lütetsburg-i műhelyembe szállítottuk. Restaurátorműhelyem a régi "mosóházban" a Lütetsburg-i várkastély elővár épületétől balra található. Itt szeretnék köszönetét mondany Knyphausen grófnak és kedves feleségének, szívélyes baráti fogadtatásukért, hogy lehetővé tették munkánkat, és helyiségeiket rendelkezésemre bocsátották. Az egész ón szarkofágot vizzel és prillmosószerrel, valamint neomagnollal mostuk le és fertőtlenítettük egyúttal. Szisztematikusan lemértük, majd a részleteket rajzokban és a sérüléseket fotódokumentációval megőriztük. A fémfelületről és a korróziós károkról fémmintákat vettünk, melyet Budapesten Szelényiné dr. Kovács Katalin analizált, munkájához japán Elektronmikroszkópot JMS 50 A-Typscaning-ot és amerikai röntgenmikroszondát,EDAX 711-et használt. Az oroszlánfejet, a 16 cimert, bibliát, tükröt és keresztet sósavban tisztítottuk. Semlegesités után a hiányzó részeket plasztilinnel utána mintáztuk, majd mi restaurátorok kétoldalú gipsz öntőformát készítettünk. Lassú száritás és grafitozás után homokba ágyaztuk és megöntöttük. Ezzel a módszerrel a második ón szarkofág hiányzó részeit is elkészítettük. A hiányokat szin ónból öntöttük meg. Kiegészítés "83" jeggyel láttuk el. 9 angyalfej, 1 tükör, 1 Hoyer készitőmester táblácska, 8 könyvlap.-146