Múzeumi műtárgyvédelem 9., 1981 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Báthy Géza: Egy római kori bronztál restaurálása a felszínbe simuló alálapolás módszerével
BÁTHY Géza Egy római kori bronztél restaurálása a felszínbe simuló alálapolás módszerével Az alábbiakban a pécsi római kori ásatások egy értékes bronztáljának 1977-ben befejezett rekonstrukciójáról számolunk be. Közreadásával tudatosan vártunk 5 évet, hogy ezalatt megfigyelhessük az erősen korrodeált, részben átkristályosodott bronz és a kiegészítéséhez felhasznált anyagoknak viselkedését az idő függvényében, illetve a fenti anyagok kölcsönhatását. Mivel az eltelt idő alatt a tárgyon semmilyen változást nem észleltünk, ily módon az eredményesnek bizonyult eljárásunkat ismertetjük. A szokásosnál nehezebb feladatot az jelentette, hogy a tárgy állapota alapján a szükséges statikai megerősités-kiegészités igénye és az elérni kivánt esztétikusán hiteles megjelenités összehangolása ellentmondásosnak tűnt. Munkánk során sikerült olyan módszert kidolgozni, mellyel mindkét követelménynek eleget tehettünk, tiszteletben tartva a restaurálás elfogadott etikai és technológiai normáit. I. I. Ásatási adatok, a tárgy restaurálás előtti állapota A tárgy a pécsi /Sophianae/ ásatások során 1975-ben került napvilágra Kárpáti Gábor leletmentése során a Székesfehérvári utca 1. sz. sir mellékleteként.1 Legnagyobb magassága 10,8 cm, legnagyobb átmérője 29,8 cm. A tálat különböző vastagságú szines korróziós vegyületek bo- ritották egyenetlen rétegekben és csomókban, helyenként szilikátos rácementálódással. Anyaga a tál vastagabb pereménél fémesnek mutatkozott, az igen vékony oldal- és fenéktöredékeknél átkristályosodott, törékeny volt. A töredékek legnagyobb része elvesztette a fém jellemző fizikai sajátságait. Az edény falvastagsága a nagyszámú töredéken végzett mérések átlagában 0,3-0,5 mm. Ennél nagyobb vastagságot csak a peremnél és 19
