Múzeumi műtárgyvédelem 7., 1980 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Morgós András: A műtárgyvédelem vegyészeti etikájáról

melyeknél a hőmérséklet, nedvességtartalom, fényviszonyok változtathatók, periodikusan ismételhetök. Ezzel az eljárással egy öregedési folyamat gyorsított modellezése valósítható meg, amely nem ugyanaz, mint a természetes öregedési folyamat, de a természeteshez közelálló információt kaphatunk. A gyorsított öregedési folyamat után, ha meghatározzuk az anyag, valamint a tárgy+anyag esetében a reverzibilitást, kiválaszthatjuk a megfe’elo kezelőszert. Itt figyelembe kell azt venni, hogy reverzibili- tás biztosítása többnyire visszaoldással történik, oldáskor az anyagok duzzadnak. A duzzadás hatására, az átitatott tárgy formáját elvesztheti, szétmállhat, tehát a reverzibilis anyagok közül a legstabilabb sem megfelelő, ha duzzadása nagy (ugyanazon anyag duzzadása különféle oldószerekben különböző!), vagy csak akkor megfelelő, ha a visszaoldás oldószerét előírjuk. Felületi kezelés esetén ez esetenként elhanyagolható.

Ha a kezelés irreverzibilis folyamat, az anyag stabilitása a meghatározó. Több rendelkezésre álló anyag közül azt kell kiválasztani, amelyik a lehető legstabilabb. így a kezelt tárgy élettartama a lehető legtovább biztosított (a pillanatnyi tudományos ismeretek által a legstabilabb és a célra megfelelő anyaggal kezelve!), Az anyag a lehető legtovább ugyanaz a kémiai anyag marad, igy azokat a fizikai tulajdonságokat, amelyek miatt kiválasztottuk, megtartja. A reverzibilitás a szilárdítás, bevonat, kiegészítés egyes eseteiben pl. festés-kiegészítés, esetleges ragasztás anyagának kiválasztásakor merül fel. Ennek biztosítása felületi kezelés esetén aránylag könnyen megvalósítható, mechanikusan és vegyi utón az eltávolithatóság elérhető. Itt mindig elő kellene Írni, hogy a tárgyat mikor kell újra restaurálni, a régi restaurálás anyagait eltávolítani.

Ennek még azelőtt kell bekövetkeznie, mielőtt a reverzibilis anyag irreverzibilissé változna. A reverzibilitás a tárgy mélyebb rétegeinek kezelése esetén (átitatás-szilárdítás), az ujraoldáskor fellépő duzzadás, valamint a kapilláris erők miatt nem biztositható, kivéve ha a tárgy nem nagyon vékony. Az átitatás irreverzibilis eljárás, ezért a lehető legstabilabb műanyaggal kéne végezni. Ezek figyelembevételével választottuk ki pl. a szilikonokat, amelyek segítségével fatárgyak átitatási eljárásait kutatjuk.

A szilikonok a szervetlen anyagok stabilitását ötvözik a szerves anyagok tulajdonságaival (pl. rugalmasság), igy olyan szilárditószert kapunk, amely fa esetében optimális lehet, mivel a fa mozgását követni tudja, igy feszültségkülönbségek nem tudnak kialakulni. Az ismert vegyületek a kémia fejlődésével mindig változnak, mivel mindig újabb, stabilabb vegyületek jelennek meg. így a jövőben a restaurátorok, vegyészek együttműködésének jelentősége feltétlenül növekszik. A vegyész feladata lesz az uj anyag, valamint a modellezett vagy kezelt tárgyon az anyag stabilitásának megadása, amit az ipari és tudományos kutatással együttműködve végezhet csak el, a nagy munka- és műszerigény miatt. A restaurátor feladata lehet a tárgy uj anyaggal történő kezelési körülményeinek kutatása, valamint a restaurálás, konzerválás elvégzése.

Ahhoz, hogy ilyen jellegű munkálatok elkezdődjenek, rendelkezésre kell hogy álljon ugyanarra a célra több anyag, mert csak ebben az esetben lehet kiválasztani a reverzibilist vagy a legstabilabtat. Ennek első lépéseként össze kell gyűjteni belföldön és külföldön használatos anyagokat (ezt szolgálta az MRMK-ban 1980-ban megjelent. Vegyianyagok a műtárgyvédelemben c. háromnyelvű kiadvány), emellett uj, az iparban al143