Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Hatalay Géza: Római rézveder és hódoltságkori rézedény restaurálása
kezelést még egyszer cseréltem, és mindkét oldatban egy-két nap áztatás- pakolás után nagyon szép felületet kaptam. Mint már korábban is jeleztem, a kezelés közben többször átkeféltem a tárgyat, kiváltképpen a két oldat váltásánál, hogy ne zavarják meg egymást. Befejezve a tisztítást, hozzáfoghattam az erősen horpadt, deformálódott tárgy helyreigazításához. Ezt a műveletet nagyon óvatos, lassú, egyenletes hőkezeléssel, először csak enyhe lágyitással kezdtem. A kilágyitott tárgyat fán, filcen, rezgővason (azt is bepólyálva), fa- és gumikalapáccsal igyekeztem visszaalakítani eredeti formájára. Ismételve a hőkezelést és váltogatva vele a kalapálás ilyen finom játékát, lassan-lassan kialakult a végleges forma. Az igazi probléma nem a fenék és az oldal, hanem a nyak és a szájrész kihúzása volt. Ennél az edénynél nem gondoltam sem ragasztásra, sem kiegészítésre. Végeredményben nem károsodik, ha igy marad, s nem lesz hiányos esztétikailag sem. A kiigazítás után most már megadhattam a befejező kezelést: a tárgyat napokon keresztül forró desztillált vízben áztattam. Folyamatosan ellenőriztem az áztatóviz kloridiontartalmát. Miután a mosófolyadékot klorid- mentesnek találtam, infrarubin lámpa (350 W) alatt kiszárítottam a rézedényt, majd még melegen Paraloid B72 2%-os toluolos oldatával bekentem, védőbevonattal látva el. (VI. t. 4. ) IRODALOM RADNÓTI A,: A pannóniai római bronzedények. Budapest, 1938. 98-99. X., XXXIV., XXXV. t. Den BOESTERD, M. : The bronze vessels. Nijmegen, 1956. pl. VI. SCHLAGER Károlyné dr. : A múzeumi fémműtárgyak állagvédelme. Múzeumi Műtárgyvédelem 1/1970. 17. 1. JÁRÓ Márta: Fémanyagtan (főiskolai jegyzet). T. BALÁZSY Ágnes: Szerves kémiai alapismeretek, (főiskolai jegyzet) Budapest, 1975. 67