Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Tóth József: A Tiszavárkony-hugyinparti avar temető anyagának restaurálása és ötvöstechnikai elemzése

A folyamat lényege, hogy a műgyanta a káros rézvegyilletek kloridionját megköti, és helyette - a nagy molekulájú vázáról lecserélhető, ciklus szerinti kevésbé aktiv anionokat szolgáltat a rézion mellé.

A részben vagy teljesen rézvegyületekből álló tárgyak klórtalanitásához a 3-5%-os NaOH-os főzést47 nem tartom megfelelőnek. Egyrészt mert a tárgy fekete szinü lesz és még csak részleges redukálódásra sem számíthatunk, másrészt pedig pótolhatatlan károk keletkezhetnek a tárgy épségében. (A tárgy "szétfő", széttöredezik. )

A temető anyagában a nagyszámú bronzveret mellett kisebb mennyiségben ezüstből készitett veretek is találhatók.

A múzeumok gyűjteményébe kerülő ezüsttárgyak kezelésénél háromféle korróziós megjelenésre számíthatunk a leggyakrabban. Az egyik a fekete szinü AgS réteg, amit a levegő kén-dioxid tartalma alakit ki, a másik, amikor a talajban a veszedelmes klórionok képeznek vegyületeket az ezüsttel, a harmadik romlási folyamat pedig a szelektív korrózió, amely a tárgy nagyfokú törékenységéhez vezet. Az ezüstön képződött szulfidréteg olyan szerkezetű, hogy bármilyen vastagságban is képződik, nem védi az alatta lévő szinfémet a további átalakulástól. A szulfidréteghez hasonlóan a porózus AgCl-réteg szintén nem védi a tárgyat. A talajba került ezüstötvözeteknek egyik legjellegzetesebb romlási tipusa a kristályszerkezeti korrózió körébe tartozó szelektív korrózió. A válogató korrózió következtében az ezüst felületét színes vegyületek vonják be, aminek okát minden esetben az ötvöző réz jelenlétére vezethetjük vissza.4^ Az ezüstötvözetben az ezüst pozitivabb potenciálja révén a katód szerepét tölti be a korróziós folyamat alatt, és ennek következtében az anódként oldódott rézionok a felületen cementált réteget képeznek. A rézvegyületek rétegeinek vastagsága a legtöbb esetben a felismerhetetlenségig lefedi az ezüst jellemző színét.

Az ezüstök tisztítására a szakirodalom sokféle módszert közöl.4^ A temető néhány ezüsttárgyának kezelését Argentol elnevezésű tisztitó oldatban végeztem. A több komponensü tisztítószer kiválóan oldja az AgS réteget és az AgCl-t, viszont a szinfémet sértetlenül hagyja. Az ezüstök felületén erősen tapadó Cu-réteget 10% EDTE (Komplexon) oldattal és 10%-os hangyasavval távolítottam el.

Tapasztalataim szerint az ezüstök elektrokémiai tisztításával szép eredményeket lehet elérni. Az ezüst felületén redukálódó ezüstvegyületek nem hamisítják meg a tárgy színét, sőt a leheletvékony ezüstréteg a tárgy megjelenését szebbé teszi. Az alapfém és a redukált ezüstréteg között azért nincs szineltérés, mert az ezüstnek igen nagy a szinezőképessége, és ötvözeteiben a réz is csak akkor képes jelentősen megváltoztatni a színét, ha 50%-nál nagyobb mennyiségben van jelen.

Az aranyozott ezüstök tisztításához az előbbiekben felsorolt eljárásokat a hangyasavas módszer kivételével nem lehet alkalmazni. Az elektrokémiai (belső és külső áramforrásu) és az Argentolos tisztítás közben keletkező ezüsthártya lefedi, eltünteti az aranyozást, sőt az előbbi eljárás lapok formájában le is választhatja az alapról. A későn felfedezett aranyozás felületéről az ezüstréteget már csak 3-5%-os HNOg oldattal tudjuk eltávolítani. Az ilyen savas kezelés csak helyileg alkalmazható. Az Argentolos tisztításnál az ezüstréteg a legtöbb esetben akkor alakul ki, ha az oldat már több esetben használt, ugyanis az oldott ezüstsók koncentrálódnak. Friss készítésű oldatban ez a mellékhatás nem tapasztalható.

205