Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Tóth József: A Tiszavárkony-hugyinparti avar temető anyagának restaurálása és ötvöstechnikai elemzése
vált. A 3-as darabot minden igyekezetem ellenére sem tudtam kivenni a pohárból, alaktalan, ujjam között puhán szétmálló vörösbarna szinti anyaggá vált. Miután ötvözetről van szó, a következők tételezhetők fel: a talajban a nemesebb oldófémböl, a Cu-ból, a kevésbé nemes ónkomponens kationok alakjában jelentős mennyiségben távozik a tárgy felületére, azaz a potenciálkülönbség hatására oldatba megy. Ha a kialakult termék vizben oldhatatlan, a veret felületéről lekapart színes vegyületekben láthatóan több Sn4 + mutatható ki, mint az alapfémben. A kioldás következtében és más szennyező helyi elemek hatására az ötvözet rácsszerkezete hiányossá válik. A pórusos szerkezet a további átalakulás során CugO-dal telitődik, és ez újabb normálpotenciálkülönbséghez vezet. A homogén, szilárd oldat jellegű bronz fokozatosan heterogén szerkezetű lesz.44 A maradék Sn-t a Komplexon mellé adagolt NaOH 8 pH felett kioldja, de oldatba megy a némi szilárdságot biztositó CU2O is. Végül ami megmarad, alakját már képtelen megőrizni, enyhe érintésre is szétmállik. A jóminőségü darabokat nem törékenységre, hanem a tisztitás közben kialakult felület minőségére vizsgáltam. Az előbbi különböző pH-ra beállított oldatok sorát még egy negyedik, 10 pH-ju oldattal egészítettem ki, A legszebb felületű lemezdarab a 2-es, 7, 5 pH-ju oldószerből került ki. Az 1-es tárgy megjelenése megközelíti a 2-es tárgyét. A 3-as és 4-es lemezdarab felülete a pH emelkedésével fokozatosan veszített a fényéből, azaz érdesebbé vált. Természetesen a kisérlet eredménye nem általánosítható, mert számtalan tényező hat módositólag; például ón- és ólomtartalom, szennyező fémes elemek, zárványok, hőkezelés és más gyártási technológiák stb. Az elektrokémiai eljárásoknál a NaOH koncentrációjától függően szintén Sn kioldódást tapasztaltam, de nagyobb mértékben. Egy közepes megtartású tárgyat semleges pH-ju 10%-os Komplexonban megtisztítottam, majd forró vízben alaposan öblítettem. Termosztátban, 150 °C-on az adszorpció utján a felületre kötődött vizet eltávolitottam, majd analitikai mérlegen a tárgy súlyát lemértem. A rézhuzalra erősített veretet 57o-os NaOH-os elektrolitba helyeztem katódként. Anódnak rozsdamentes acélt használtam. Az elektrolízist 10 órán keresztül üzemeltettem, majd a kiemelt tárgyat alaposan öblítettem. A 150 °C-on újból szárított tárgyat ellenőrzésképpen lemértem. Az ón kioldódása a felület minőségének megváltozásával szemmel érzékelhető, a súlycsökkenés pedig 1,93%-os. Az elektrolízisnek az ón és ólom kioldásán kivül, még két káros mellékhatását tapasztaltam munkáim során. Az egyik, amikor a behelyezett tárgy felületén lévő korróziós termékeket a fejlődő hidrogéngáz valamilyen oknál fogva helyenként nem távolítja el. A kitüremkedések formájában a tárgyon maradt átalakulási termékek megjelenésükben, színükben egyeznek az alapfémmel. Az ilyen fémes kidudorodások még bronzkefével sem távolíthatók el, szikével alányulva azonban minden erőltetés nélkül leválnak az alapról. A kis "pajzsdarabkák" alatt felgyülemlett korróziós termékek 5%-os HNOg-ban oldva Cl-ra vizsgálva reakciót adtak. A valószínű ok az, hogy az oldatba ment rézvegyületek és a fém felületén erősen tapadó korróziós rétegek a fejlődő hidrogén hatására részben redukálódnak. Az ilyen tisztítási folyamat önmagát gátolja, és a kialakult Cu-réteg az elektrolit felé izolálóan hat. Megfigyelések szerint a redukált 203
