Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Nehéz Pozsony Istvánné: Mezőkövesdi menyecskeöltözet restaurálása
kincsét átvéve. Közben természetesen készültek olyan darabok is, melyek a szücs-ornamentikát átveszik ugyan, de még belinás-surcok, (Az ilyen átmenetek egy gazdag himzőkulturáju népcsoportnál szinte magától értetődnek, hiszen a legjobb, a legszebb kialakulásáig az uj motivumokat a régi anyaggal próbálják ki és forditva is. Erre példa, hogy a későbbi müse- lyemmel készült kötényeken subrikás betéteket is találunk.) Ebben az időben az alapanyag és az öltéstechnika is változik: fekete klottra vagy bársonyra szűcs-selyemmel, laposöltés-technikával varrják a surcokat. A motivumkincs (hármas-csoportos rózsa, szücsrózsa, makkos motívum, szücsgally stb.), a himzőfonal és az öltéstechnika azonossága mellett hadd szolgáljon bizonyitékul még egy személyhez köthető adat is: Nagy János szücsmester (1827-1887), ragadványnevén Kis Jankó, nagyapja volt az általunk is ismert iróasszonynak. Kis Jankó Borinak. Ennek édesanyja, az idősebbik Kis Jankó Bori az elsők között alkalmazta a szücsmo- tivumokat a kötények himzésére. A századforduló idején a kézimunkákon kezdett elhatalmasodni a fémdi- szités. Először csak az arasznyi rojt volt "réz" (pamutfonalra tekert keskeny fémszalagból készült paszomántdisz), majd mindig több és több lett a "ragyogó")1" a kötényeken a himzés rovására. Hamarosan minden ragyogóféleségnek meglett a saját népi neve. A flitter volt a "csillag", volt "csillagos rézrojt", "csillagos kétsoru" (fémindák között két sorban futó flitter); "fekete galáris"-nak hivták a fekete gyöngysort, "ritkaréz"-nek a csipkéhez hasonló fémdiszitést. Mindezt özv. Bodnár Andrásné mondta el nekem mezőkövesdi utam alkalmával, aki egyébként személyes élményeként beszélt a "ragyogóégetés"-ről, "Volt nálunk egy jezsuita pap, Jámbor László, aki már megelégelte ezt, ami volt. Nem tudta nézni a nagy nyomort, a betegségeket, amit a sok ragyogó okozott. Mert nagyon drágák voltak a rezek, 40-50 ezer korona volt egy rőf. Elment az elöljáróságra, hogy csináljanak valamit, mert előbb ragyogókat vesznek az emberek, csak aztán kenyeret, ha van még miből. Aztán szombaton (1925. február 20. ) megmondták, hogy másnap reggelre, vasárnapra mindenki fejtse le a ragyogókat a surcról, és hordja ki a templom elé. Hát mikor másnap mi is vittük a ragyogókat a kosárban, a templom előtt már akkora halom volt, mint egy ház. Aztán körbeöntötték petrollal és meggyujtották. Hamvazószerdán, mikor mentünk a templomba, az ajtóban nézték, hogy van-e valakin ragyogó, és akin volt, nem engedték be. " Ezek után a sure mintáin megjelentek a ragyogókat utánzó hímzések. Ezt a kiválasztott tárgyon is láthatjuk, az igazi csillagmotivumot, a félmakkos motivumot ezen már igazi hímzéssel varrták, hurkos laposöltés technikával. A kötényviselet tartozéka a következő tárgy, a farszalag. Leltári szám: 131.973. Gyűjtő: Molnár Istvánné Neve: farszalag Hazája: Mezőkövesd, Borsod megye Leírása: fehér alapon piros rózsás, zöld leveles szalagcsokor, két lelógó végén sárga himzés és sárga selyemrojt. 142
