Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Máté Imre: Egy i. e. V. -IV. századi bronzciszta restaurálása

vagy beleégettek egy megfelelő méretű, negativ félhenger alakú vájatot. Nem használtak semmilyen támasztófát vagy olyan megoldást, amelyek egyszerüsitették volna a domborítás folyamatát. Ezt bizonyltja az, hogy a bordák közötti távolságok nagyon változóak. Látható, hogy pusztán szemmértékkel dolgoztak, és ez az oldallemez egymásra hajlitásánál néha pontatlanságokat okozott.

A bordázatok közötti szabad mezőt hegyes poncolóval aprólékosan kör- bepontozták,

A fenéklemez közepén három egymás után kerekedő gyűrű található. Pontosságuk és a sztereomikroszkópos vizsgálat azt mutatja, hogy ez préselt minta, mégpedig egy beütőszerszámmal készítve, (5lom vagy bitumen alapra helyezték a fenéklemezt, és beleütötték a bélyeget.

Fából esztergáltam egy beütőszerszámot és ezzel sikerült hasonló mintát készítenem. Lehet azonban, hogy bronzból is öntöttek annak idején a mintához megfelelő szerszámot.

Az eszterga eddig ismert legkorábbi ábrázolásával i. e. 300 körül Egyiptomban találkozunk, 20 Az ijvonós fúró viszont már korábban a neoli- tikumban is használatos volt. Egyesek szerint az eszterga a fúróból alakult ki. Könnyen elképzelhető, hogy az i. e. V-IV. század körül Eszak- Itáliában esztergályozással készítettek beütő szerszámokat, ugyanis másképpen nem képzelhető el ez a nagyfokú szabályosság a minták kialakításában.

Az edényekkel foglalkozó szakemberek publikációiból azonban egyértelműen az állapítható meg, hogy az i. e. V-III. század közötti időben készültek ezek a ciszták. 21

A fénéklemez két szélesebb szalagkarikáját kalapálással alakították ki szurokágyon. Nem tudom, hogy ismerték-e a szurkot Európában ebben az időben, de Mezopotámiában, Indiában már i. e. 4000 előtt használták ezt az anyagot a fémmüvesek. 22

A fenéklemez szalagkarikáinak szélein kalapácsnyomok láthatók, melyek keletkezhettek azért is, mert nem megfelelő alátét volt a lemez alatt, tehát a lemez elmozdulhatott. De keletkezhetett gyors, s emiatt kevésbé pontos munka miatt, megfelelő alátétezés mellett is. Mindenesetre az bizonyos, hogy kalapálással alakították e két szalagkarikát.

Az oldalsó kettősfülek elkészítéséhez elég egy kalapács, egy fatőke és egy hengeres bronz tüske. A fatőkébe, vájatot készítettek és ebbe két helyen belekalapálták a bronzszalagot. A kilágyitott bronzszalagnak e két helyén kalapálgatással hengeres formát adtak, és igy egyben merevvé is vált a lemez. Újabb kilágyitás után a fatőkébe vert bronztüskén kalapálva alakították ki a kettősfül végleges forrháját.

Hasonló eljárással készítették el bronzhuzalból a fogantyúkat. Laposra kalapálták a huzalvégeket, majd visszahajlitották és a tüskén Ívesre alakították. A fogantyúk drótanyagát készíthették kalapálással, de kezdetleges dróthuzó szerszámokat is használhattak. Ebből az időből ismerünk ilyen szerszámokat. Több egyre csökkenő méretű lyuk található a huzólemezen, melyet készíthettek keményebb bronzból, később vasból is. A felhevitett drótanyagot fogóval, kézi erővel sorban áthúzták a lyukakon, mindaddig, amig el nem érték a kívánt méretet.

A következő lépés a bordázott edénypalást hengeresre hajlitása, ívesre kiképzett fára ütögették, de csak nagyolva. A pontos méretet a felső pe118