Múzeumi műtárgyvédelem 5., 1978 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Nemes Takách László: Japán gyaloghintó konzerválása, restaurálása
kellett ismerkedni a kelet-ázsiai technikával és az európai lakkmüvesség technikáival, eljárásaival, illetve analóg tárgyakat kellett keresni. Két analóg tárgyat sikerült találni. Az egyik a compiegne-i muzeum japán gyaloghintójának képe az 1906-ban Párizsban megjelent Histoire de la Locomotion Terrestre c. könyvben. A másik a budapesti Keletázsiai Muzeum XIX. századi japán gyaloghintója, melynek bizonyos azonos jegyei alapján lehetett a Közlekedési Muzeum gyaloghintóját is datálni, valamint egyes elpusztult felületeit rekonstruálni. Az analóg tárgyak is megerősítették azt a feltevést, hogy a hintó keletázsiai-japán lakkmü. Errol győzött meg a lakkmü felépitésének vizsgálata is. A Közlekedési Muzeum 11.66.31.1. lelt. számú gyaloghin- tóján talált lakk - a szakirodalom alapján - a keletázsiai un. "festett lakkmüvekével" azonos rétegződést mutat. A gyaloghintó lakkmüvét tehát a következő rétegek alkotják: a fa- alapra lakkal felragasztott vékony öntött papir (ez a felvételen nem látható, mivel az egy, a papir felületéről levált, vissza nem épithető lakk darabról készült), erre kőpor és lakk keverékéből készült durva alapozás került, melyen több cinóberrel kevert un. nyerslakk réteg található. Erre tus, majd fekete "festőlakk" réteg került, melyet un. "bevonólakk" rétegek követnek. Erre festették fel a diszitő motivumokat "aranyiakkal". A gyaloghintó lakkmüve felületenként változóan mintegy 35-40 rétegből áll. A restaurátormühelybe szállított gyaloghintót vastag, finom raktári por borította. Ennek eltávolitása után kitűnt, hogy felületén egyéb szeny- nyeződés - pl. mész, festék stb. - is van. A hintó vörösrézből készült, tüziaranyozott vereteit oly dúsan borították a korróziós vegyületek, hogy szinük egységes matt zöldes-fekete volt. Annak ellenére, hogy a hintó padlóján megtaláltunk 14 darab veretet, valamint a letörött tetősarkok egyes alkatrészeit - még mindig hiányoztak részben vagy egészben veretek. Tekintettel arra, hogy a véreteknek rögzitő, tartó funkciójuk nincs, azokat minden további károsodás nélkül le lehetett bontani a hintóról. A vereteket 4-5 mm hosszú kalapált vörösréz szegek rögzitették. Annak biztositására, hogy tisztítás után megfelelő helyükre kerülhessenek vissza a veretek, a lebontással egyidőben felcéduláztam őket. A számozás rendszere: oldalanként az irás irányában balról jobbra emelkednek a számok soronként. Tehát a J. l.sz. veret helye a jobb oldalfalon balkéz felől legfelül az első hely. A veretek lebontását igen megnehezitette, hogy a lakkozás igen rossz állapotban volt. A fellazult, felhólyagzott lakkrétegek ridegen törékenyek, lehullásra hajlamosak voltak. Emiatt ezt az egyszerű feladatot is csak igen óvatosan, rázkódásmentesen lehetett elvégezni. Amennyiben mégis lehullott egy-egy darab lakk, azt azonnal visszaragasztottam ideiglenesen a helyére. A vereteket boritó vastag raktári por és korróziós vegyületréteg a felület finom cizellálását teljesen takarta. Az csak 24 órás zsiralkohol- szulfátos áztatás utáni gyenge lekefélés után vált láthatóvá. A zöld- kékeszöld szinü vereteken helyenként megcsillant már az aranyozás fénye is. A veretek szine után Ítélve azokon egy- és kétértékű rézoxid, ill. klór és kéntartalmú korróziós vegyületek voltak. 128
