Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

H. Sallai Mariann: Műemléki környezetben lévő képzőművészeti alkotások restaurálása

sára* Ebből a szempontból a Carta a legnagyobb óvatosságot Írja elő és kifejezetten kimondja, hogy ilyen áldozatok csak kivételes esetekben engedhetők meg, akkor, ha az eltávolítandó részek csekély értéknek, mig a felszínre hozott periódus nagy történeti vagy művészi értékű dokumentumot jelent,

A másik mérlegelendő szempont az, hogy a különböző periódusok esetleges egymás melletti, egyidejű bemutatása milyen hatással van az emlék egységes megjelenésére.

Nézzük talán egy konkrét példán, hogy fest ez a kérdés a képzőművészeti restaurálások területén. Számos érdekes és jellemző magyarországi példát hozhatnék fel a falfestészet köréből, de most egy másik műfajt, a faszobrász restaurálást vizsgáljuk meg ebből a szempontból.

Mátraszőlos középkori eredetű templomának helyreállítása során figyeltünk fel három oltárból és egy szószékből álló berendezésére. Kisebb vizsgálódás után bizonyossá vált, hogy a XVIII. századi átalakítások és a csúnya, szürke olajfestés alatt szinte teljesen épen megmaradt

XVII. századi oltárok vannak.

Történeti szempontból nem volt kétséges, hogy számunkra a XVII. századi állapot az értékesebb. Ebből az évszázadból igen kevés emlékünk van, a 150 éves török hódoltság a XVII. század második felében ért véget, a három részre szakadt ország, az állandó harcok nem kedveztek a művészeteknek és az a kevés alkotás, ami ebben a században létrejött, nagyrészt elpusztult vagy későbbi korok alakították át, tüntették el. A mérhetetlen pusztulás következtében minden egyes fragmentum jelentősege megnőtt számunkra.

Eltüntetve a kisebb méretű, XVIII. századi ráépítéseket és letisztítva a jellegtelen átfestést, az egyik oltár váratlan meglepetéssel szolgált. A rút, szürke, unalmas külső alatt színpompás, gazdag virágmintás, festett felületeket kaptunk: tulipánok, gránátalmák, különböző levél- és indadisz motívumok váltakoztak az oltáron. Mind jellegzetes diszitő elemei a magyar un. "virágos reneszánsznak", ill. e konkrét esetben annak késői hajtásai. Ez a gazdag festés azonban nem egy korból származott, két egymás fölötti, különböző réteget figyelhettünk meg. Az oltár egyazon építészeti tagozatán belül is, részben egymás mellett, részben egymás alatt jelent meg a két periódus. Színviláguk: kékeszöld, piros, sárga, nagyjából azonos volt, a későbbi, valószinííleg a XVII. század második feléből származó festés talán valamivel színesebb volt. A vizsgálatok azt is megállapították, hogy az első festett periódus sem korábbi a XVII. század elejénél.

A probléma tehát adva volt. A jellegtelen ruha alól - végeredményben - egy soha nem volt állapotot mutató felület került napvilágra.

Nyilván már a XVII. század folyamán az első festés megrongálódhatott, ezért nyúltak hozzá még ugyanannak a századnak a második felében.

Majd a XVIII. században az oltár olyan állapotba kerülhetett, hogy szükségessé vált átalakítása, ill. átfestése. A kérdés most az volt, melyik utat válasszuk? Vegyük le, pusztítsuk el a második XVII. századi réteget egy egységes, egy korból származó állapot bemutatása érdekében? Vagy hagyjuk a feltárt helyzetet, azaz egymás mellett a két periódust, szentesítve ezzel egy történelmileg soha nem létező helyzetet és létrehozva egy egészen uj esztétikai hatást?- 4 5 -