Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
H. Sallai Mariann: Műemléki környezetben lévő képzőművészeti alkotások restaurálása
A kiegészítés mértékének és mikéntjének problémája jelentkezik középkori falfestészetünk restaurálásánál is. Pedig itt az építészet és a festészet viszonyának egy egészen más - mondhatnánk az előzővel ellentétes - formájáról beszélhetünk. E korból származó festészeti anyagunk általában templombelsóket díszít. E kor templomtipusai, funkciójukból adódóan, általában hosszirányunk. A központos forma csak bizonyos időszakokban, mint különleges rendeltetés" templomépület vált jelentősebbé. A hosszirányé templomtér centruma, funkciójából következik, a szentély, minden e felé irányul. A belső tér kialakítása - több hajó esetén is - világos és áttekinthető, szigorú, racionális rendet alkot. A falak zártságát, az architektonikus kereteket a festészeti díszítés nem töri át. Sőt, legfőbb jellegzetességei: a fokozottabb távlati hatások kerülése, vagy éppen a perspektíva teljes hiánya, a viszonylag kevés motívummal alkotott foltkompoziciók, a nyugodt ritmus, a markáns rajzú, többnyire egy síkban, esetleg egyszerű térben ábrázolt alakcsoportosítások hangsúlyozzák, erősítik ezt a leha- tároltságot és kiemelik az építészeti elemeket. Ami pedig az ábrázolásokat illeti, azt hiszem nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a képek ikonográfiái programja rendszerint csak erősiti az építészeti koncepciót: a szentély kiemelését, itt helyezve el mindig az ábrázolt program leglényegesebb részét, amely felé vezet és mutat az összes többi kép. A túlnyomórészt töredékesen, vagy legalábbis erősen sérülten előkerült XII. -XIII. -XIV. századi falképeink restaurálásánál tehát nem az a problémánk, hogy a két társművészet - épitészet és festészet - egysége, a térmegjelenés töretlensége miatt rekonstruáljunk, vagy mondjuk inkább így: kiegészítsünk nagyobb hiányzó részeket, természetesen hiteles dokumentumok alapján. A megoldandó feladat az, hogy a töredékekben feltáruló képeket olyan módon mutassuk be, hogy az ne értelmetlen, színes, festett foltok hatását adja, hanem töredékes voltában is érzékeltesse eredeti, falkitöltő szerepét, és zavaró, vibráló felületek helyett inkább képzeletünkben kibontakozhasson, összeálljon az eredeti ábrázolás. A bemutatás módjának olyannak kell lennie, hogy a műalkotás - jelen esetben falkép, de ugyanez a követelmény a szobrászati alkotásoknál is - mindenki számára élvezhető legyen és ne csupán dokumentativ-történeti élményt nyújtson. Hangsúlyozni szeretném, hogy minden esetben a legfontosabb az emlék jelenlegi állagának és eredeti állapotának lehető teljes megőrzése. Ez biztosítja az alkotás hitelét, művészeti és történeti értékét. E világszerte elismert elv a magyarországi viszonyok között még nagyobb hangsúlyt kap falfestészeti emlékeink nagymértékű pusztulása, ill. károsodása következtében. így az eredeti részletek, eredeti állapotában való megtartásának követelménye nálunk még inkább mint máshol, parancsoló szükségszerűség. A fenti álláspontból következik, hogy a megőrzött eredeti falfelülethez kevés új hozzátétel történjék. Azt szigorúan leszögezhetjük, hogy az eredeti felület mindig a maga patinás mivoltában őrizendő meg, szigorúan kerülni kell tehát mindennemCT át- vagy ráfestést. Ez eddig egyértelmű és világos, a gyakorlatban is megvalósítható követelmény. Végeredményben ez az, amit tulajdonképpen konzerválásnak nevezhetünk. 43