Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Móré Miklós: Adatok a Szépművészeti Műzeum gyűjteményeinek gondozásáról és a restaurátor-osztály múltjáról

sárgult lakkréteget általában nem távolította el, az úgynevezett "galériatónus" megőrzésének volt híve,

Hozzánktartozásának több évtizedes munkásságán tül, szép emléket állított azzal, hogy 1932-ben, nyugalomba vonulása alkalmából a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta Giovanni Domenico Tiepolo "Pihenő Szt. Család" címÖ festményét.

1930-tól új erők léptek szolgálatba dr. VÁRI hÁSZL.Ó és VARJÍJ DOMOKOS személyében. Életrajzukról és működésükről ezideig nem sikerült adatot fellelni.

A második nemzedék jelentős képviselője KÁKAY-SZABO GYÖRGY (szül. Tenke 1903, megh. Budapest 1964. ). Tanulmányait a budapesti Iparművészeti Iskolában kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár növendékeként folytatta, 1926-ban részt vett az egyházművészeti kiállításon és a Csernoch-pályázaton második díjat nyert. Ez lehetővé tette, hogy Párizsba utazzék, ahol a Louvre képtárában quattrocento- képek másolásán keresztül a kor technikai megoldásait tanulmányozta. 1927-ben Bécsben töltött hat hónapot, ahol a restaurálás gyakorlatával ismerkedett. 1929-30-ban Rómában, az Accademia d'Ungheria állami ösztöndíjasa volt, 1930-31-ben, miután ráterelődött a figyelem és őt szemelték ki Beer J. K. utódjának, részt vett a milánói Brera restaurátori tanfolyamán, Mauro Pellicioli műtermében. Ez alkalommal sajátította el a freskórestaurálás technikáját és a tradicionális elveket. 1931-32-ben a berlini Kaiser Friedrich Museum-ban folytatta tanulmányait Helmut Ruhemann mellett. Ott a röntgensugaras vizsgálatok megismerésére nyi- lott lehetősége. Végül, Petrovics Elek támogatásával ismét Bécsbe került, ahol (Kunsthistorisches Museum) a tradicionális és a modern eljárások szintézisét ismerte meg.

1933-tól 1964-ig a Szépművészeti Múzeum főrestaurátoraként fejtett ki maradandó tevékenységet. Kiváló szaktudással, egyedülálló művészi érzékenységgel vett kezelésbe számos műtárgyat, amelyek sorából az alábbiakat emeljük ki: P. Perugino: Két női szent (töredék)., Feltárását hamis Lorenzo Lotto kép alól, a háború előtti években kezdte, majd hosszú, kényszerű szünet után folytatta. - Taddeo di Bartolo háromrészes oltárképének középtábláját és a Szt. Andrást ábrázoló jobb szárnyát tárta fel, majd állította helyre. - id. Lucas Cranach: Levétel a keresztről.

A fatábláról vászonra átültetett (XIX. században), nagyméretű, alul megcsonkított, majd átfestett képnek feltárását és teljes helyreállítását végezte, - Giovanni Battista Tiepolo: Szt. Jakab apostol legyőzi a mórokat c. képe. A háborús események következtében súlyosan megrongálódott kép fellazult és elmozdult festékrétegét rögzítette, átfestéseinek eltávolítása után kiegészített nagyobb felületen. Hasonló nagyszabású beavatkozást igényelt Bernardo Strozzi: Adógaras; Jacob Jordaens: Szatir a parasztnál és a Bűnbeesés című képe. O gondozta D. Velazquez: Étkező parasztok, Cornells de Vos: Család képe, F. Goya: Bermudezné arcképe című képeket is. Az utóbbin a nagymértékben megsötétedett lakkrétegek eltávolítása után váltak láthatóvá a mű dinamikus szinhatásai.

Az eredeti szineket elfedő, megfakult lakkokat távolította el a Modern Külföldi Képtár anyagából származó Manet (Baudelaire kedvese) és Pi- sarro (Pont Neuf című) képekről.

17