Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Szalay Zoltán: Üvegből készült tárgyak restaurálása és konzerválása
Ezek sokszor igen töredékesek. Néhány üvegcserép szakemberek számára sokat mondhat, azonban kiállítás-technikailag bemutatásuk a közönség részére semmitmondók lehetnek. A duplahasu középkori üvegek nyakrészéból és a fenékrészéból igen sokat találnak. Az összeállítható üvegek azonban a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. A táci ásatásból kaptam egy ilyen szinte teljesen elüvegtelenedett duplahasu üveget, melynek a felsőrésze tökéletesen helyreállítható volt, alsó részének azonban csak egy igen törékeny vékony indítása volt meg. Az alsó rész felső hajlata kiszámítható volt, az alsó részére azonban semmi adatunk nem volt. A feladatot úgy oldottam meg, hogy az alsó rész felsó hajlatát megszerkesztve, egy, az üveg színéhez alkalmazkodó, a felsó részhez arányított, posztamenset készítettem. Ennék tetején egy fél cm magas műanyag gyűrűt képeztem ki. Erre minden ragasztás nélkül rá lehetett ültetni a meglévő felsó részt. Kiállításon igy a feltételezett forma bemutatható volt. Továbbá előnye volt ennek a megoldásnak, hogy az igen vékony és törékeny széleket védte. Ugyancsak duplahasu üveget kellett restaurálnom később, de ennek a felsó rész csatlakozása hiányzott a teljesen ép formájú alsó részhez. Továbbá problémát okozott, hogy nem volt bizonyítható összetartozásuk. A tárgyat azonban kiállításon mindenképpen be akarták mutatni. Ebben az esetben a középsó részt megterveztük, majd elkészítettem különálló részként a kiegészítést úgy, hogy a kiegészítést az eredeti üvegnél vastagabbra hagytam és a vastagabb fal belső részén, peremet alakítottam ki, hogy a részek ne csússzanak szét. E három részből álló üveg bármikor egy mozdulattal szétszedhető, majd újra összerakható. Az alsó és a felsó rész azonban külön leltári számot kapott, jelezve bizonytalan összetartozásukat. Hasonló feladatot kaptam egy velencei pohár esetében. A sümegi ásatás rengeteg üvegtörmelékéból egyetlen pohár sem volt összerakható. Mégis hogy egyet kiállításon bemutathassunk, két nyilvánvalóan nem összetartozó részből sikerült szemléltető módon bemutatni, hogy milyen lehetett egy ilyen pohár. A feladatot nehezítette, hogy a kehely felsó része a középrészhez mindössze néhány mm-rel kapcsolódott. Ezt a részt azonban nem akartuk kiegészíteni, nehogy megtörjük a pohár töredékes voltát. A képen látható pohár rekonstruálását úgy oldottam meg, hogy egy 1 mm-es plexilapba belerajzoltam a kehely és a talp keresztmetszetét és a középsó rész körvonalát. Ezt főrésszel kivágtam. A nyílásokon az üvegdarabokat áthúztam és VIAPAL-lal beragasztottam. A plexilapra vastagabb plexiből talpat ragasztottam. így olyan tartószerkezetet alakítottam ki, amely üvegszeruségével alig látható, szinte nem vehető észre a takarása. Természetesen a darabok itt is külön leltári számot kaptak. Üvegképek restaurálása A hátoldalról festett üvegképek restaurálása sok mindenben eltér az eddig tárgyalt üvegrestaurálási technikáktól. Az eltérés érthető, hiszen legtöbbször az üveg restaurálásával nem is kell törődnünk, mivel az 161
