Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Szakál Ernő: A múzeumi és műemléki kőanyag kiegészítésének határai

teljesen sohasem mellőzhetjük, mert előnyös tulajdonságaik miatt műanyagokkal nem helyettesíthetők.

Ha a kiegészítendő faragvány tömör mészkőből, márványból, vagy más olyan kőzetből készült, amely alig nedvszívó, nem higroszkópikus, vagy csak nagyon kis mértékben az, a hiánypótláshoz felhasznált anyagnak hasonló tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Az alig nedvszívó anyagok puhamészkőnél, laza homokkőnél vagy vulkáni tufánál komoly károsodásokat okozhatnak. Ha a kőanyag nedvszívó, a kiégészitésnek is ilyennek kell lennie, szilárdsága sem lehet nagyobb, mint az eredeti kőanyagé.

A kiegészítő anyag strukturális és szinbeni egyezésén túl a kiegészítések formai kialakítása is lényeges. Egyértelmű esetekben lehet az eredetit követő azonos forma, vagy elvont, sematikus. A lehetőségek tovább bővülnek a hiánypótlások felületképzésének variációival. Az azonosságra törekvés helyett helyesebb az eltérő, továbbá az eredeti részék érvényesülésének alárendelt textúra. Minden esetben zavaró, ha a hiánypótlás müvesebb, szebb akar lenni az eredetinél.

Az adottságok sokszínűségéhez hasonlóan a gyakorlati megoldások is sokfélék. Előnyben részesíthetjük az egyik módszert vagy anyagot egy másikkal szemben, a kiegészítés mértéke is lehet kisebb vagy nagyobb fokú, mert nincsenek kötelező érvényű előírások. Vannak viszont mindenképpen megtartandó követelmények:

1. Mindig gondoskodnunk kell arról, hogy kőfaragványokat és azok töredékeit sem a tárolás körülményei, sem a tisztítás és a restaurálás semmiképp ne károsítsa.

2. Csak olyan töredékeket építsünk össze véglegesen, melyek törésfelületükkel egybe tartozóak.

3. A kövekbe beépített csapok vagy kapcsok korróziómentesek legyenek, soha ne alakítsuk át az eredeti szerkezetet, kőosztást.

4. A laza és puha kőanyagok szilárdítása és konzerválása ne változtassa meg szemmel láthatóan a kőfaragványok megjelenését. Nagyon ügyelve arra, hogy beavatkozásunk újabb hibák forrásúvá ne váljék.

5. A kiegészítések szilárdsága nem haladhatja meg az eredeti farag- ványét, tulajdonságai legyenek azonos típusúak. Legyenek megkülönböztethetők az eredeti részektől és legyenek alárendelve azoknak.

6. A középszerű faragványokkal ugyanolyan gondossággal foglalkozzunk, mint a szépekkel, a betegekkel éppúgy, mint az egészségesekkel.

7. A barokk plasztikáknál legyünk ugyanolyan lelkiismeretesek, mint egy középkorinál. Ezek is egy soha vissza nem térő korszak tanúi.

8. Használjuk fel a legkorszerűbb vizsgálati lehetőségeket, keressünk segítőtársakat a geológusok, vegyészek és művészettörténészek közül, munkánk szakszerűsége és a kőfaragványok érdekében.

9. Tiszteljük a műtárgy hitelességét, eredetiségét: igazítsuk elképzeléseinket a műtárgy érvényesüléséhez.

10. Legyünk minden kiegészítésnél mértéktartóak, törekedjünk az esz- „ tétikus megjelenítés egységére.

Mindezeket összegezve nyugodtan kimondhatjuk, hogy a múzeumi és műemléki kőanyagok kiegészítésének, határainak meghatározására, a mértékre és módra nincsenek receptek. A kötöttségek és lehetőségek helyes felismeréséhez és alkalmazásához nélkülözhetetlenek a műtárgy tisz12