Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Szakál Ernő: A múzeumi és műemléki kőanyag kiegészítésének határai
összeépíthető, és a hiánypótlás csak az elveszett részek vonatkozásában merül fel. Az egészséges kövek tíízkárosodása, a hőhatás okozta gömbhéjas leválások külön kategóriába tartoznak. Ezeknél a hiánypótlások ugyanolyan problematikusak, mint az eleve silányabb köveknél, melyek szilárdsága is rendszerint csekélyebb. Meszes és márgás kötőanyagú homokkövekből, a puha mészkövek sokféleségéből és a vulkáni tufák különböző válfajaiból számos művészi értékű faragvány készült, de a silány anyaguk miatt mŐ- vészi értékük is elveszhetett a felületi mállásokkal, a kéregképződések- kel, és a rétpges leválásokkal, melyek egy bonyolult hosszú folyamatban arra vezettek, hogy a faragvány felülete állandóan csökkent, formái siralmasan és csúnyán eltorzultak. Egy jó kőanyagból készült torzónak hiányozhat a feje, karjai vagy lábai, egy oszlopfőről letörhettek a levéldíszek kiálló részei, de a megmaradt, faragott felületeken az eredeti formák tovább élnek az anyaggal együtt. A pusztulásra hajlamos köveknél gyakori, hogy a belőlük készült szobor teljesnek mondható, hiszen megvan a feje, törzse, egész kompozíciója, de felületének nagy része levált. Itt nem elveszett részletekről van szó, hanem elpusztult felületekről, az epidermiszről, s ez azt jelenti, hogy bár megmaradt a faragvány tömegének nagy része, az eredeti formák mégis elpusztultak, csak rekonstrukcióval adhatók vissza. A hiánypótlás, a kiegészítés tehát az egyik esetben egy hiányzó tömeget, a másik esetben egy hiányzó felületet kiván visszaállitani. Műemléki helyreállitásoknál egy-egy kváderkő kicserélése, építészeti tagozatokon a hiánypótlások a funkció és az összkép érdekében különösebb meggondolásokkal alig járnak. Biztosak, meghatározottak a formák. Ez a biztonságérzet azonban mind bizonytalanabbá válik a műfajok tagolódása és értékelése szerint, az architektonikus formáktól a dekoratív faragásokon át a figurális plasztikákig. A kiegészités határait tehát a kőfaragvány védettsége, kora, kőanyaga és műfaja nagymértékben befolyásolja. Ezeket az adott tényezőket mind figyelembe kell vennünk a kiegészités mennyiségének, formájának és technológiájának meghatározásakor. A kiegészités munkafolyamata minden kőfaragványnál szoros kapcsolatban van a kövek tisztításának, konzerválásának problematikájával és a funkció követelményeivel, mig a kiegészités mértékét, módszerét és anyagait a funkció mellett értelmező és esztétikai kívánalmak szerint választjuk meg. Anastylosis esetén általában csak annyit engedhetünk meg, hogy a statikai állékonyság biztosított legyen, csupán annyit tehetünk hozzá, amennyi a töredékekben megmaradt mö megjelenítése, visszaállítása érdekében feltétlenül szükséges. A restaurálás során a hiányok pótlása a teljesebb értelmezésre törekedve is csak addig mehet, hogy az eredeti részek érvényre juttatását szolgálják, közérthetőbbé tegyék. Minden rekonstrukciónál a megmaradt eredeti részeknek kell túlsúlyban lenniök. Ha az eredeti összefüggések minden szempontból egyértelműen bizonyíthatók, akkor a hiánypótlás egyes rész elemek beiktatását, újra készítését is eltűri az összkép érdekében. Amikor a hiányzó részek kiegészítése 10
