Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Jakubik Anna-Kriston László: A Magyar Nemzeti Galéria régi magyar gyűjteményének restaurálási munkái 1968-1973

viszonyítási alapként is használjuk az egyéb eljárásokkal előállított felvételek értékelésénél. Ebből is következően a tárgyfotó készítése szükséges, de nem elégséges. Könnyen belátható ez, ha meggondoljuk, hogy a lefényképezett tárgyfelület nem sik és igy a felületi egyenetlenségek és az ezekkel kap csolatos jellegzetességek nem, vagy csak nehezen értékelhető módon jelennek meg a normál fényképfelvételen. Ezen segíthetne a sztereo felvétel, de a felvételek kiértékelésével járó kényelmetlenségek miatt nem alkalmazzák kiterjedten. Sokkal általánosabb az a megoldás, amely szerint a vizsgálat feltételeit azáltal javítják meg, hogy nem egyenletes diffúz, hanem egyoldalas, irányított, kisszögü megvilágítást (súroló fény) alkalmaznak. Ez az eljárás általánosan ismert és alkalmazott a felület szerkezetének vizsgálatánál.

Hasonlóképpen javíthatók a vizsgálat feltételei szinsziirős felvételek készítésével. Meglehetősen ritkán fordulnak ehhez az eljáráshoz, talán azért mert nem ismert kellőképpen, hogy mire jó, és kétségkívül nincs olyan "nemes csengése", mint az ultraibolya vagy infravörös felvételnek.

A szinszürős felvételek általában arra valók, hogy a szintónushelyes felvételektől eltérően a szűrő saját színének megfelelő színeket világosabban hozzák, komplementer színüket sötétebben. Ebből következően kontrasztnövelés, a felületi szeny- nyeződések hatásának csökkentése, a besötétedett részek "világositása" stb. valósíthatók meg. Külön emlitést érdemel az additiv szürőkészlet kék és vörös szűrőjével készített felvétel. Az előbbi közel áll a hosszúhulláma ultraibolya, mig az utóbbi az infravörös felvételekhez. Az ilyen felvételek sok esetben már olyan uj ismereteket adnak, amelyeket szabad szemmel egyáltalán nem vagy csak igen nehezen lehet megállapítani.

Az eddig ismertetett fotótechnikai eljárások gyakorlatilag mindenütt alkalmazhatók, különleges berendezést nem igényelnek. Ilyen szempontból valamivel kedvezőtlenebb a helyzet a lumineszcencia fényképezésénél. Ebben az esetben a hagyományos fényforrások (izzólámpák) nem alkalmazhatók. Leggyakrabban nagynyomású higanygőzlámpa "fekete" üveggel szűrt sugárzását használják a lumineszcencia gerjesztésére. A higanygőzlámpák és az üzemeltetésükhöz szükséges berendezések viszonylag drágák, mégis indokolt lenne általános használatuk, hisz a restaurálás szempontjából nagyon fontos ismeretek (retus, szennyezettség stb.) gyorsan és egyértelműen megállapíthatók velük. Nem hanyagolható el az a körülmény sem, hogy tulajdonképpen ez az egyetlen könnyen kivitelezhető eljárás arra, hogy megfelelőképpen dokumentálni is tudjuk pl. a retusálás helyét, kiterjedését.

A lumineszcenciás felvételek készítésénél TUNGSRAM HgV 125 W-os nagynyomású higanygőzlámpát alkalmaztunk gerjesztő sugárforrásként. A lámpa az ultraibolyán (túlnyomóan 366 nm) kívül jelentős mennyiségű ibolya és kék sugárzást is ad, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja a vizsgálatot, különösen a kékes, fehéres színben lumineszkáló anyagok esetén. Más szinü lumineszcencia esetén jelentős szintorzulást okoz, ami elsősorban a jelenség szabad szemmel történő megfigyelésénél igen jelentős. Az, hogy a lumineszcencia jelenséget mennyire sikerül megfelelően rögzíteni fényképezéssel, a megvilágító szűrőn kivül elsősorban a felvételi (záró) szűrőtől függ. Esetünkben, hogy az ibolya és kék fény hatását csökkentsük, Schott GG 14-es (sárgás) anyagában színezett Uvegszüről használtunk.

47