Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Lente István: A falképrestaurálás művészi kérdései

adott esetben kényszerítő erővel vetheti fel, hogy valamilyen megoldást, esetleg didaktikus kiegészítés lehetőségét keressük.

Más hozzáállást igényel a sérült festmény. Egy barokk diszitőrendszeren belül a festmény mindig önálló egység. A teljes helyreállításra az épülettel való kapcsolat nem adhat okot olyan mértékben, mint a diszitőfestésnél. Ha a hiányok egy részének rekonstrukciójával létrehozható az a helyzet, amit a kép szempontjából szerencsésnek mondhatunk, akkor az valószínűleg elég lesz ahhoz is, hogy az együttesben betöltött szerepének megfeleljen. Semmiképpen sem vállalkozhatunk arra, hogy az eredeti részek arányát meghaladó rekonstrukció készüljön, mert az már a kép, sőt az együttes értékének csökkenéséhez vezet. Ha a festmény nagyobb része tönkrement, töredéknek, romnak kell tekinteni.

Ha egy egyébként ép, vagy helyreállítható együttesben egy festmény teljesen tönkrement, vagy megsemmisült, nem hivatkozhatunk arra, hogy a rekonstrukció meglévő értékek érvényesítése érdekében történik. Hiteles dokumentumok, esetleg kartonok vagy színvázlatok alapján megfestett kép ugyanúgy nem válik művészi értékké, ahogy nem az a hiteles tervek alapján ma felépített történeti épület sem. Az utánzás akkor is értéktelen, ha az együttesben meglévő szerepét betölteni látszik - végső soron kárt okoz az együttes művészi értékének és hitelének. Ha az együttes nem nélkülözheti a festményt, akkor csak egy megoldás van és egész esztétikai szemléletünkből ez következik: olyan mai müvet kell alkotni, melynek megvan a lehetősége arra, hogy környezetébe beilleszkedve azonos, vagy esetleg nagyobb művészi értéket hozzon létre. A legszerencsésebb megoldás az, ha az esetleg még megmaradt töredéket a művész be tudja építeni mai szellemű müvébe. Amennyiben erre nincs lehetőség, a töredéket leválaszthatjuk.

A megrongált falképek művészi összképének a megteremtése nehéz és kényes feladat. Hogy mégis mi érvényesíti legjobban az esztétikai értékeket, az nehezen megfogható, és sohasem szorítható szigorú szabályok közé. Mindig az adott falkép állapota, sajátságai szabják meg azokat a lehetőségeket és határokat, amin belül a restaurálás mozoghat. A teljes kiegészítés maga is mindig viszonylagos, sohasem lehet cél, hogy minden sérülést, elváltozást kijavítsunk. A hiányos kép teljessé tétele sok esetben fel sem merülhet. Pedig a töredékes kép bemutatása sokszor nehezebben megoldható, mint egy nagyobb hiány rekonstrukciója.

Az ásatásokból előkerüli római kori falképtöredékek bemutatásának igénye nemrég merült fel, és máris több ilyen falképünk restaurálásának a lehetőségét teremtette meg. A kis töredékek összeállitása hasonlóan történik ahhoz, amit az építészeti és kőszobrászati helyreállításban anastylosisnak nevezünk, vagyis a töredékeket törési felületük, rajzi szerkezetük és egyéb ismertetőjegyek alapján eredeti helyzetüknek megfelelően rendezik. Sajnos a kis töredékek összefüggése általában nem jön létre, a szétszórtság marad jellemző, nem alakul ki megnyugtató összkép. A geometrikus rajzi szerkezet értelmezési nehézsége is általában szükségessé tesz valamilyen didaktikus rajzi kiegészítést, a szétszórtság kellemetlen érzését azonban nem tudja megszüntetni. Nagyobb harmóniát teremt, ha az eredetihez igazodó, de kissé halványabb színekkel visszaállítjuk a felület egységes összképét. Az eredeti részeknél jelentősen nagyobb mennyiségű kiegészítés halványabb, lágyabb hangja ellenére sem maradhat semleges, szándéka

22