Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Lente István: A falképrestaurálás művészi kérdései

ellenére befolyásolja azt a művészi összképet, ami a szemlélőben létrejön . így kissé megváltozik a mii eredeti művészi jellege. Viszont ha a rekonstrukció az eredeti szin és tónusértékeket utánozza, akkor csökken az eredeti részek hitelessége és meggyőző ereje. Ez minden didaktikus és megkülönböztethető kiegészítés dilemmája, és bizonyos fokig akkor is megmarad, ha a kiegészítés nem kerül túlsúlyba az eredetivel szemben. A római kori mozaikok hasonló kiegészítésénél az eredeti és az uj anyagok együtthangzása, egymáshoz illő megválasztása szinte megoldhatatlan feladat. Mindez nem csökkenti az ilyen megoldások értékét, ha ezen az utón a töredékes holt anyag élménytszerző közkinccsé válhat.

Az eredeti helyükön megmaradt középkori falképeink helyreállítása másfajta kérdéseket vet fel. A kisebb-nagyobb töredékeket önmagukban tekintjük egésznek, és ritkán merül fel annak a lehetősége, hogy ezeket összekapcsolva nagyobb töredékeket alakíthassunk ki. Valamennyi falképünknek csak kisebb-nagyobb darabja maradt meg, és ami megmaradt, az maga is sérült és hiányos. Ez a töredékesség nemcsak azt teszi lehetetlenné, hogy az egykori teljes kép helyreállítására gondoljunk, hanem általában azt is, hogy a megmaradt töredéken belül lévő valamennyi hiányt kiegészítsük. A különféle sérülések és megrongálódások különböző mértékben rontják a kép esztétikai értékét. Ezért gondosan kell mérlegelnünk, mi és hogyan okoz zavart, mit, mennyit és hogyan egészítsünk ki. A kiegészítés mértéke igy élesebben vetődik fel, és a minden helyreállításban meglévő szubjektív tényező szembeötlőbb, mint sok más esetben. A töredékességet mindannyian más-más fokig érezzük indokoltnak, vagy elfogadhatónak. (II/5-6.-)

A harmonikus összkép megteremtésének lehetőségét elsősorban a megrongálódott falkép egyedi sajátságai határozzák meg. A kiegészítés mértékét végül is az szabja meg, hogy milyen nagy az a retus mennyiség, ami még nem változtatja meg az eredeti részek jellegét, aminek a hangja alig érzékelhető és semmiképpen nem válik uralkodóvá. A vonalkázott retus beilleszkedése elsősorban a minőségétől függ, de falképeken sohasem olyan fokú, mint táblaképeken, vagy mint az u- tánzó retusé. Ezért fontos, hogy a kiegészítések ne váltsák ki a túlzott "retusált- ság" érzését, hanem igyekezzünk megőrizni a sérült képek természetes töredékes jellegét, lényegében azt, ahogyan előkerültek. A leginkább zavaró hiányok kiiktatásával létrehozható egy olyan természetes harmónia, ami alkalmas arra, hogy az eredeti felületek meglévő értékeit, festői sajátságait kielégitően érvényre juttassa.

Mivel a középkori falképeken a kép mindig a valóságos fal síkján jelenik meg, azok a hiányok a legzavaróbbak, melyek ezt a síkot megbontják. Az egyszeres vagy többszörös festékréteg kopása, lemorzsolódása, részleges vagy teljes hiánya általában nem bontja meg a sikot, csak ha nagyon vastag a festékréteg, vagy a jól körülhatárolt hiány nagyon intakt környezetben van. A vakolatréteg mélyebb sérülései és hiányai azonban mindig kellemetlenül szétszabdalják a képet, igy e- zeket minden esetben ki kell tömni, vagyis a felület sikját helyre kell állítani.

A tömés általában simább felületű mint az eredeti, de nem is kell az eredeti faktúráját utánoznia. Fontos viszont, hogy a fénytörése ne legyen eltérő, főleg ahol a felületet súroló fény ér. A festékréteg kisebb mélységű hiányaiból csak annyit szükséges betömni, amennyit egyéb okból is retusálni kivonunk.

(III/7-9.)

23