Múzeumi műtárgyvédelem 3., 1976 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Temesváryné Bruder Katalin: Kora vaskori urna rekonstrukciója

Temesváryné Bruder Katalin:

KORA VASKORI URNA REKONSTRUKCIÓJA

Előre szeretném bocsátani, hogy most nem valami korszakalkotó felfedezésről lesz szó, hanem egyszerűen egy feladat megoldásáról. Nyilván itt a restaurátorok között mindenki, aki kerámiával foglalkozik, szembekerült már ilyen problémával, megoldotta, és jól oldotta meg. Könnyen lehet, hogy egymástól függetlenül ugyanazt a megoldást találtuk jónak. Nekem örömet szerezne az, ha akadna kolléga, akinek segítséget tudnék ezzel az ismertetéssel nyújtani arra az esetre, ha a jövőben ilyen rekonstrukciós feladattal találkozik.

A Magyar Nemzeti Múzeumba néhány évvel ezelőtt kerültek be a most bemutatásra kerülő urnák töredékei egy halomsiros temetkezésből. Ezeknek a rekonstrukciójára feltétlenül szükség volt, tekintettel arra, hogy múzeumunkban ilyen urnák addig nem voltak. Már az anyag tisztításánál nehézség merült fel, ugyanis az urnák rosszul égetettek, különösen a vörös alapon fekete diszitésüek *•). Megtartásuk annyira gyenge volt, hogy a vizbe való alámeritést egyáltalán nem birták. így a töredékeket egyenként kellett megtisztítani, puha ecsettel, különösen figyelve arra, hogy a restaurátor az amúgy is csak nyomokban meglévő díszítést kímélje. Ez fölöttébb hosszadalmas, és nagy óvatosságot igénylő munka volt. Az anyag kiterítése után derült ki, hogy a régész több, hozzávetőlegesen azonos méretű, szinü és minőségű urna töredékeit tárta fel egy-egy halomsírból. A válogatást nemcsak ez tette nehézzé, hanem az is, hogy a törési felületek olymértékben lekoptak, hogy egy-egy darab több helyre is odaillett. Ezek helyének meghatározása csak az egyértelműen összeillő darabok ragasztása után volt lehetséges. Az a- nyag nagyon hiányosan és töredékesen került be osztályunkra (XXVI/56) Ragasztó- anyagul a sellakot választottuk, bár számos, ennél modernebb ragasztóanyaggal is rendelkezünk. Ezt a választást az indokolja, hogy a sellakos ragasztások melegítéssel bármikor mozgathatóak, és a kihűlés után ismét jól tartanak. Ebben az esetben ez különösen fontos volt, mert - mint említettem - a törési felületek erősen lekoptak, és ilyen esetben - ezt közülünk mindenki tapasztalatból tudja - szükség lehet korrigálásra is. Az összes lehetséges ragasztás elvégzése után (XXVl/57) derült ki, hogy milyen nagy mértékben hiányos a tárgy. Az urna, anyagának rossz megtartása miatt, a saját súlyát sem bírta el. A legjobban összehozható a nyakrész volt. Az első lépés ezért a nyak kiegészítése és megerősítése volt, a perem nélkül. A kiegészítés színezett gipsszel történt. Természetesen nem lehetett átnedvesiteni az egész tárgyat egyszerre, mindig maradt egy teljesen száraz "esik", ami tartotta. A nyak kiegészítése és megerősítése után a kiegészítésre váró darabot már fejjel lefelé be lehetett állitani homokba. Ez kettős célt szolgált, egyrészt sokkal nagyobb felületre oszlott el a súly, másrészt a homokban a dőlési szöget változtatni lehetett a gipsz felhordásához. A töredékekből meg lehetett határozni az urna profilját, s igy belsejébe 5 mm-es rézdrótból bordákat hajlítottunk. Ezeket a merevítő bordákat az urna nyakának belsejében a megfe107