Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Hervay Istvánné: A Bécsi úti páncéltöredékek restaurálása
Páncéltöredékek 2. Sodronypáncél (lorica hamata). Egymásba kapcsolt gyürüszövedékből állé ing - a gyűrűket váltakozva szegecseléssel és forrasztással ercsitették össze (I. tábl/5). A lorica reticulata, a lorica hamata egyszerűbb vál tozata, tulajdonképpen vasdrót szövedék. 3. Pikkelypáncél (lorica squamata). Alapja egy rövidujju bőrmellényféle, amelyet szíjakkal és csatokkal kapcsoltak össze és hátul záródott. Ezen vízszintes irányban fémlemezkék helyezkedtek el, egymást tetőcse- répszerüen fedve. Esetenként vasból készültek, de leírások és a néhány tárgyi bizonyiték arra enged következtetni, hogy többségüket rézből és annak ötvözeteiből állították elő. Méretük és formájuk változó. Varinak hosz- szukás, keskeny lemezkék, vannak rövidek és szélesek, és előfordul halpikkelyhez hasonló lapocskák sorozata is (II. tábla, 6. kép). Közvetlenül egymáshoz kis rézkarikával, közvetve a bőrhöz pedig szegeccsel, rendszerint vasszegeccsel erősítették oly módon, hogy egy lemezen felül egy nagyobb méretű lyuk volt a közvetett, oldalain pedig, két—két apró lyuk a közvetlen felerősítés számára (II. tábla, 11. kép). A Traianus-oszlop ábrázolásainak egyikén szarmata lovasok viselnek pikkelypáncélt. Lovaikon szintén ilyen módon készített védőruha látható. Azonban talpig érc pik kelypáncélt a valóságban sem a katonák, sem lovaik nem viselhettek, mert ez mozgásukat erősen akadályozta volna. Graham Webster: The Roman Imperial Army c. könyvében ir egy közép-európai pikkelypáncélról, amely a ló hátát és oldalát védte csupán. A közepén lévő kerek nyi- lás a nyereg helye (II. tábla 7. kép). Kalmár János: A brigantin c. cikkében Írja: "Boe- heim szerint a brigantin a római lorica squamatából nőtt- 76 -
