Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Szalay Zoltán: A régészeti eredetű fémtárgyak restaurálása
géhoz. Ez a módszer jobb eredményt ad, mint a lágy forrasztás, viszont a legtöbb földből előkerült tárgy a magas hőmérsékletet nem birja ki. A legjobban sikerült forrasztás után is el kell egyengetni a forrasztás helyét, ami az eredeti tárgy sérülése nélkül nem nagyon lehetséges. Ha a kiegészítendő illetve ragasztóanyag akrilát, vagy metakrilát alapú, akkor nyugodtan használhatjuk; a butil-, illetve amil-metakrilátos anyagokat bevonásra, nem alkalmazhatunk ellenben zsiros bevonóanyagokat sem a kiegészítés előtt sem után. Epoxigyantás kiegészítés esetén az akrilátos bevonás csak a munka befejezése után lehetséges, de zsiros bevonat ekkor sem alkalmazható. Galván-eljárással történő kiegészítés Ezt a kiegészitési módot alkalmazták először a modern eljárások közül. Előnye az, hogy leginkább hasonlit az eredeti tárgy anyagához (réz, arany, vagy ezüst esetében). Vasnál és egyéb fémeknél még nem találtak megfelelő galván-eljárást. A galvanikus kiegészítés legegyszerűbben akkor alkalmazható, ha különálló, ismétlődő formákról van szó, pl. butorveretnél, vagy különálló darabokból álló tárgyaknál. Itt tulajdonképpen nincs is probléma, az eljárást nyugodtan alkalmazhatjuk. Az igazi gondok akkor jönnek elő, ha megcsonkult részeket kell kiegészíteni. Ebben az esetben kétféle utat követhetünk. A kiegészítendő részt közvetlenül a helyére galvanizáljuk, vagy pedig a külön elkészített darabot valamilyen módon helyére illesztjük. A mi esetünkben az első pillanatra az előbbi eljárás látszik kivihetőnek. Közelebbről vizsgálva azonban jónéhány problémával kell számolnunk itt is. Fémtárgyak restaurálása 57
